Musala - az az a Balkán-félsziget csúcsa

     Az idei téli szezon elég hó-szegénynek bizonyult nálunk a hegyekben és február elején már rendesen ki voltam éhezve egy havas gerinc végigjárására. Az utóbbi időben elég kevés alkalommal voltam a hegyekbe, részben annak köszönhető, hogy elég szigorú maratoni felkészülés edzéstervet követtem és a kötelező hétvégi hosszú szaladásokat nem szerettem volna kihagyni. Január első felében jött azonban egy fránya sérülés és 6 hétre szabadságra küldött, mármint ami a szaladást illeti. Így jó alkalom adódott, hogy kihasználjam a szabadidőm és jó kis kiruccanást megejtsek a hegyekbe.

    Sokat nem időztem a szervezgetéssel, összejött egy 4 fős csapat ami utolsó pillanatban trióvá alakult. Elég jó időjárást jósoltak, annak ellenére hogy a Rila hegységnek elég szeszélyes az időjárása. Tervünk az volt, hogy bakancsaik nyomát ott hagyjuk a Balkán-Félsziget legmagasabb pontján az az a Musala csúcsán. A csúcs jelentése Mus-Allah = Allah háza, ami elég furcsa, ha azt vesszük, hogy a csúcs Bulgáriában található, de a csúcs neve ősi török eredetű. Február 15. én reggel nekivágtunk a 800 kilométeres út legyűrésének, estére Borovets hegyi üdülőtelep volt a célállomásunk. Bukarestben tartottunk egy nagyobb szünetet és a bevásárlást is ott ejtettük meg.  Jó tavaszias 22 fok volt bent a városban, amihez nem voltunk még akklimatizálódva, de némi megnyugvást adott az, hogy megyünk a havas hegyekbe, mégpedig sátorral.

     Bukarestből délután 5 óra fele indultunk tovább, kicsit elhúztam az időt (Bocsi fiuk). Majd sikeresen átvertek ezek a bolgár szomszédok, igazi korrupt népség. Nem volt vészes de bosszantott, hogy kifizettetnek valamit 2 szeres áron csak azért mert nem lehetett kártyával fizetni és nekünk akkor még nem volt levánk. Aztán mikor már egy jó ideje sötét volt valahol Szófia külvárosában megállított a rendőrség is, én már fel voltam készülve, hogy a bolgár rendőr megélhetését én is kell segítsem valamivel, de végül meglepett ő amikor azt mondta, hogy minden rendben van mehetünk tovább. Éjfélre értünk Borovetsbe, ahonnan a túránk is indul. Egy az egyben a sötétben megtaláltam a turistajelzést amely a Muszalára vezetett. Leparkoltam, hamar az autó mellé felhúztuk a sátrat és abban aludtunk Tibivel, Grávuly pedig a kocsiban aludt komfortosan, neki nem is kellett volna aludnia hisz egész úton aludt. 

   Annak ellenére, hogy alattunk jég és hó volt, nagyon meleg volt 14 fok körül 1400 méteres magasságban. A fenti térképen látszik túránk útvonala. Reggel korán ébredtünk, némi időbe telt ameddig kimásztunk a sátorból és nekiláttunk reggelizni. Ezt követően összepakoltunk majd 10 órakor indultunk el. Az útvonal első része erdőben halad többször is keresztezve a Bistritza patakot. Majd ezt követően egy sípályán kell haladni mindaddig, míg ki nem érünk az erdőből.

     Itt sem tombolt a tél minden esetre, az erdőben elég saras terepen néha olvadt hóban taposva mentünk kifele. Amint magunk után hagytuk az erdőt mindjárt a hótakaró is vastagabb lett, aminek nem igazán örvendtünk, mivel néha térdig vagy egész csípőig süllyedtünk. Azért jól esett a szemünknek a hóval takart bércek látványa. A zsák súlya alatt éreztem, azért hogy a lábam fáj, és még a túrázás is nehézkesen megy nem, hogy a szaladás. 1800 méteres tengerszint feletti magasságot elérve egész szép kilátás nyílt a környező csúcsokra na meg a hátunk mögött hagyott völgy alatt egy szép kis felhőtenger fogadott. Tőlünk jobbra több sípálya is volt, amelyen a hó minősége elég silánynak nézett ki, néha a pálya közepén nagy sárfoltokkal :), de ennek ellenére szép számú sízőt vonzott.

    Innen tovább haladva kényelmesen emelkedett az ösvény egészen a Musala turistaházig. Két túrasízővel találkoztunk még a ház előtt, akiktől érdeklődtünk, hogy a házba esetleg lehet-e aludni. Azt mondták valószínű be lehet menni. Egy kétszemélyes sátrunk volt hármunknak, szóval meggondolandó volt, hogy hol és hogyan töltsük az éjszakát. Felértünk a házhoz, ahol tartottunk egy szünetet. A ház valamilyen szinten nyitva volt hagyva, a szobákba felmentünk, viszont az ebédlő része maga az le volt zárva. Végül egy jó kiadós pihenő után, úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk és sátorban töltsük majd az éjszakát illetve, nyitva áll előttünk az everest bivak, akkor abban.

    A turista ház mellett elég furcsán hangzik de olyan közérzetem volt, mintha egy építkezésen lennék....hatalmas szálloda van épülőben ami jelentősen elcsúfítja a tájat. Nem oda illő dolog egyezzünk meg abban. De nem ez volt csak az oda nem illő dolog. Éppen a csúcson van egy meteóház, ehhez az áramot anno 2-3 méteres vas oszlopok segítségével vitték ki, ma már nincs semmilyen funkciójuk ezeknek a rozsdás vas karóknak, pusztán annyi, hogy jelentősen rontják a táj szépségét. Ma már napelemekkel megoldják az áramellátást, de ez a balkán...azokat az oszlopokat már nehéz eltávolítani, így tehát a turista nyugodtan hagyatkozhat az oszlopkra ha netalán nem lenne egyértelmű az útvonal.  Nemsokára elértük az Everest bivakot, ami sajnos zárva volt. Éppen naplementére értünk fel, ezért elmentem a közeli magaslati pontra, hogy megörökítsem a lemenő nap hogyan festette rózsaszínné majd lilává a horizontot.

       Pár kép készítése után, felhúztuk a sátrat majd vacsoráztunk. Eléggé lehűlt a levegő ezért a pehely kabát is előkerült. Másnap reggel az első órákban szerettünk volna a csúcsra állni, amelyet a sátrunk mellől jól láttunk, 200 méterrel volt magasabban. Kicsi sátramba rekordra készültünk, 3-an aludni benne.....még két személy számára is szűkös. A csomagokat a kis Husky Flame 2-es mellett hagytuk és így nagyjából mint a heringek valahogy befértünk.

Életkép

Musala, 2750 méteren az Everest bivak mellett

   Szép volt az esti látvány, nagyon megnyugtató volt, hogy rajtunk kívül nem volt senki a hegyen. Elég komoly éjszakánk volt, a kemény szél ostrom alá vette sátrunkat, néha 80-100 kilométeres széllökéseket is sikeresen abszolvált a Husky (ez az erős pontja, hogy ne csak a gyengeségeit soroljam), a másik probléma az volt hogy borzasztóan befűtöttük a sátrat nagyon meleg volt bent, ennek ellenére 2-3 óra alvás összejött reggeli 6 óráig.

A nap velünk együtt emelkedett egyre magasabbra

   Sokat nem időztünk, zsák nélkül mentünk neki a csúcsnak, terveink szerint egy óra alatt fel kell jutnunk meg vissza is. Hágovasakat felpattintottuk a bakancsokra majd már tizedeltük az utolsó métereket ami elválasztott a csúcstól. Az egész útvonal legmeredekebb része közvetlen a csúcs előtt található, de nagyon könnyű még így havason is, ahogy mondtam elég futható ez a hegy, majd egyszer egy edzést betervezek borovetsből a csúcsig és vissza, az egy szép kis félmaratoni táv lenne egészen pontosan. Hamarosan már a csúcs gerincen sétáltunk, majd feltűnt a meteorológiai állomás épülte. Csodás havas gerincek kerültek a szemünk elé amelyek idáig takarva voltak. Kicsit megpihentünk majd felálltunk a Balkán-Félsziget csúcsára.

Puff-al az állandó túratársammal a kezemben felértünk a Musala-ra

   Eltöltöttünk egy félórát a csúcson, gyönyörködtünk a látványban,  szép időt kaptunk hálások lehettünk, hogy ismét egy szép csúcsról tekinthettünk a mélységbe.

Musala 2925 m 2016 feb. 17

    Sátrunkhoz pontosan 1.5 óra elteltével tértünk vissza, összecsomagoltunk és szépen levonultunk még aznap a hegyről. Összegezve a túrát, nem fogadtak olyan havas bércek, mint amire számítottunk de annak ellenére egy szép könnyed tavaszias túrában lehetett részünk. Bármelyik évszakban járható a hegy, ajánlom bárkinek akinek van egy minimális kondija.

A háromfejű hegy megmászása

     A Trigláv egy nagyon szimpatikus kis hegycsúcs a Júliai-Alpok szívében, amely Szlovénia legmagasabb csúcsát képezi. Sokan meséltek róla, sok ismerős is járt rajta, de nekem soha nem került be a célkeresztembe. Szépsége páratlan, köszönhetően a fehér mészkőnek és a rajta megtapadt zöld növényzetnek. Az év vége fele még szerettünk volna egy kisebb 3000 méter alatti csúcsot megmászni. Így esett a választás a Triglávra, na meg ismerőseink is készültek oda újra próbálni az elszalasztott lehetőséget. Az ősz utolsó napjain vágtunk neki a picivel több, mint 1000 kilométeres útnak 4-en. Juci, Réka és Adi na meg jómagam.

A csapat

    A tervünk az volt, hogy sátorral vágunk neki a hegynek, mivel nem volt foglalásunk a Kredarica házban. Estére érkeztünk meg a Vrata völgybe, ahol szűk havas úton araszoltunk felfele. Célunk az volt, hogy az Aljazev-Dom menedékháznál hagyjuk az autót és majd tőle kis távolságra levő winterraumba alszunk. A hosszú út zökkenő mentesen ment, egészen amíg el nem értünk egy 25%-os emelkedőt...sebességbe voltunk hát neki is lódultam gondoltam, nem tarthat olyan sokat és lendületből kimegyünk rajta. 3.as padlógáznál érzem fogy el az erő az autóban vissza kettesbe, pörögnek a kerekek. Majd megállunk, tök sötét volt a fenyőerdőben semmi világítás csak egy 4 méter széles út. Felhúztam a kéziféket meg a normál féket is eléggé tapostam, amikor érezni kezdtem, hogy az autó csúszik hátrafelé, egyre gyorsul és nem ér semmit a fék, a visszapillantó tükrökben meg csak a nagy fekete semmit láttam. Hát azt az érzést nem kívánom senkinek. Csodával határos módon megálltunk amikor a kormányt eltekertem maximumra hogy már csapódjunk neki valaminek csak ne gyorsuljunk tovább. Végül nem csapódtunk neki semminek, kiszálltunk az autóból és akkor vettem észre hogy a vékony hóréteg alatt tiszta jég van. Némi tanakodás után az autót megfordítottuk a saját tengelye körül és lementünk a nemzeti park bejáratához. Sátrainkat ott állítottuk fel egy parkolóban, későre járt az idő más megoldást nem igen láttunk. Reggel ennek meg is volt az eredménye mikor a nemzeti park Ranger-je adta az ébresztőt. Megúsztuk a büntetést is, így nyugodtan koncentrálhattunk arra, amiért jöttünk, hogy Prag úton felérjünk a Trigláv csúcsára.

    Csodálatos időnk volt, patyolat fehér hó, hatalmas sziklafalak. Gyönyörű a Vrata völgy, az ember úgy érzi ahogy egyre mélyebbre hatol benne, mintha egy bazilikába tartana befele. Egy órás séta árán eljutottunk oda, ahova autóval kellett volna azelőtti este. Juci, elég ramatyul volt. Egyszerűen csodáltam, hogy olyan állapotban neki indult a hatalmas zsákkal. Az Aljazev-Dom-ot magunk után hagyva, balra tértünk a Prag útra ami picivel könnyebb mint a Bamberg. Innentől kezdve nyomok nélkül haladtunk tovább, néha a jelzéseket látva. aztán teljesen elvesztettük őket, és előkerült a gps. Jó sok időt eltöltve végül megtaláltuk a helyes utat de ahol a láncok meg a vasalás kezdődött nagyon jeges volt a szikla, felette pedig egy nagyon laza hóréteg ami se csákánynak se hágóvasnak nem volt jó.

Egy idő után, csak Adival mentünk felfele, hogy nézzük meg milyen a terep.A mély puha hó szívta ki az energiánkat, folyamatosan csúsztunk visszafele.  1500 méteres magasságba arra a következtetésre jutottunk, hogy túl kockázatos ezen az úton kimenni a Kredarica házig, több okból is kifolyólag. Eléggé későn indultunk neki, a mély hó miatt nagyon gyenge tempót produkáltunk és biztosan elsötétedtünk volna még a ház előtt és a jelzések nem látszódtak. A másik ok az volt, ami engem nagyon aggasztott, hogy még kifele ki tudunk valahogy mászni de befele ilyen terepen nagy esélye van a kicsuszásnak....nem kell bemutatnom gondolom, hogy ez a szép kis hegy mennyi emberi életet követelt.

Vrata völgy, a Prag út aljából

  

Bucsú a Prag úttól és a Vrata völgytöl

    Tehát feladtuk ezen az útvonalon a háromfejű hegy megmászását és visszafele tartottunk az autóhoz, hogy majd a déli úton másszuk meg majd másnap, ami jóval könnyebb. Lefele menet hívtak fel az ismerőseink, akik ugyancsak a Triglávot akarták megmászni, csak egy picivel később indultak és más úton szerették volna. Hamar eldöntöttük, hogy csatlakozunk hozzájuk és ugyanabban a panzióban töltöttük az éjszakát mint ők. Másnap az első órákban indultunk most már 8-an, újra próbálni a Trigláv megmászását, ezennel a Krma völgyből indulva. Miután a Rangerrel problémánk adodott a sátrazást illetően most már a Kredarica házban szerettünk volna aludni, szerencsére akadt szabad alvóhely.

A Krma völgy parkolójába indulásra készen most már Laciékkal.  Festői volt a táj, eleinte szinte nem is emelkedett a terep, majd később is csak kényelmes meredekségű ösvényen mentünk kifele. Majdnem 1800 méteres magasságban magunk után hagytunk egy bivak házat ami 4 személy számára biztosít kényelmes alvási lehetőséget.

Prgarca bivak

Gyönyörű idő volt nem panaszkodhattunk egyáltalán. Csodáltuk a tájat és 3 óra sétálás után értünk ki a Konjsko nyeregbe, ahonnan majd meredek törmelékes emelkedőn keresztül juthattunk el a Kredarica házhoz.

Itt elváltam a többiektől és egyedül mentem a meredek oldalban kifele, előttem Laciék voltak valahol de nem tudtam kivenni, hogy őket látom vagy sem. Bármerre néztem csodálatos mészkőfalakat láttam, ez egy valóságos mászóparadicsom.

    Már láttam a meteo ház és az esti szállásunk tetejét amikor Laciékat utolértem, így egyszerre érkeztünk meg a Kredaricába A terv az lett volna, hogy pihenünk egy kicsit és akiben van még egy kis tartalék megmássza a Triglavot. Nem kellett sokat várnom és egy másik csapat érkezett be a menedékházba, sikeres csúcsmászást követően Dáné Norbi barátom jelent meg. Nagyon megörvendtem az ők sikerének és éreztem, hogy a sok nehézség árán csak összejöhet nekünk is a csúcs. Norbi mondta hogy nagyon le van fagyva a csúcs fele vezető út, pontosabban egy üvegszerű jég páncél borítja az egész hegyet. Ezért elhalasztottam a délutáni csúcsmászást másnap reggelre.

Meleg kaját ettünk a házban, ha jól emlékszem Jota névre hallgatott, volt benne hús is meg káposzta....olyan igazi józanító egytálételnek tűnt. Nyomtattuk egy kis szilva pálinkával, majd egy páran kimentünk, hogy gyönyörködjünk a naplementében ami nagyon látványos volt. Közbe már ment a matek rendesen, hogy hogyan is csináljuk a másnapi csúcsmászást. Egészen erős szelet mondtak a meteosok, ezt nem is akartam volna elhinni, de ami időt kin töltöttünk, amíg csodáltuk a naplementét teljesen meggyőződtem, hogy igazuk lesz.

70-80 km/h szél tette próbára merészségünket, ami elöl be is vonultunk a menedékházba. Hosszú beszélgetések folytattunk ott, majd készítettem egy termosz meleg teát a másnap reggeli mászáshoz. A szobákban komoly hideg volt, nyilván engedtek az árból is egy keveset ezért. Nekem nem volt gond, nálam volt a téli hálózsák, reggelig úgy aludtam mint a bunda.

Reggel arra ébredtem, hogy látom a menedékház ablakán a felkelő nap fényében, hogyan szórja a szél a hókristályokat. Tudtam, hogy nagy szélre számíthatunk, de azt nem hogy mennyire nagyra.

Felirat hozzáadása

A fenti képeket a menedékház ablakából készítettem, éreztem is rendesen a szél csípősségét. Reggeliztünk egy keveset, majd beöltöztünk és kimentünk. Jól előre tudtam dőlni és megtartott a szél ereje.

Készülődünk az indulásra

    Voltam egy pár hegyen, de most tartottam ettől a helyzettől. ahol nem volt hó, ott a jég úgy csillogott mint a tükör, aggódtam, hogy ez majd nagyon megnehezíti a hatalmas szélben az előre haladást és az ereszkedésnél talán még rosszabb lesz. Laci és Emő elindultak ketten én vártam a többieket, hogy kijöjjenek.

    Várakoztunk a többiekre is akik bent még gondolkoztak, hogy jöjjenek vagy sem. Aztán én úgy döntöttem elindulok Laciék után egyedül. Hágóvasak fogai nem csúsztak a jégen és a széllel úgy éreztem meg tudok küzdeni. 10 perc múlva utolértem Laciékat, készített is egy remek videót erről, ami nagyon visszaadja az akkori körülményeket. Ezután mentem tovább és szépen lassan rákanyarodtam a kis-triglávra.

Kredarica

Látszik, hogyan szórta a szél a fagyott hókristályokat

   Ahogy mentem fel a kis-trigláv csúcsra nagyon jól esett, hogy szél árnyékban lehettem, itt tartottam több pihenőt is. amint felértem a három fej közül az elsőre na ott jött a lefektetős szél. Kényszerített, hogy a földre hasaljak és a csákányomat leüssem amennyire lehet. Éreztem nagyobb szelet és másztam is nagyobb szélben de egy vékony gerincen ez rettentő idegőrlő. Már láttam előttem a csúcsot, a jellegzetes bádogépítménnyel.

Kis-Triglav

Nem tudtam, hogy a többiek jönnek még vagy visszafordultak, de már olyan közel voltam, hogy én már nem tudtam feladni. Éreztem a csúcs érzést és ahogy kiértem a csúcsra nem a bádog kupolát vettem észre elsőnek hanem a háttérben kimagasló Grossglocknert. Szép emlékeim vannak onnan, majd elnéztem a másik irányba az Adria fele, ami teljesen felhőtengerbe burkolózott. Készítettem pár csúcsfotót majd bevonultam a szél elöl a bádog dobozba.

Jómagam, Triglav 2015.nov.30

Paff, a kabala

    Nem siettem, nyugodtan teáztam majd csokit ettem, gyönyörködtem a kilátásban. Jött a csúcs siker amely olyan intenzív volt és akkor eszembe jutottak a nagyobb tervek is. Ezek a kisebb sikerek adnak lendületet a nagyobb tervek véghezviteléhez. Mikor már indultam volna lefele, megpillantottam Rékáékat. Nagyon megörvendtem nekik, készítettünk közös képeket majd még időztünk a csúcson. Végül Laciék is feljutottak a csúcsra úgy már 5-en örvendhettünk a sikernek.

Triglav 2864 m

   Nagyon jó hangulatban és nagyon gyorsan leereszkedtünk a menedékházhoz, ahol egy kicsit rendbe szedtük magunkat ettünk, hidratáltuk a szervezetünk. A meteóháznál 105 km/h szelet mértek mikor jöttem le és azt már elég enyhe szélnek éreztem ahhoz képest amit a gerincen tapasztaltam. Még aznap levonultunk a hegyről vissza az autókhoz majd elindultunk hazafele. Mariborban éjszakáztunk, majd másnap este már a meleg vacsorát otthon fogyasztottuk.

Krma völgy

Nagyon szép kis hegy, nagyon látványos völgyekkel, mindenképp visszatérek ide még, csak északról a Bambergen próbálkozva.