Január közepén Alpár barátommal egy italozás mellett eldöntöttük, hogy jó lenne egyet túrázni. Neki is volt még egy jó pár szabadnapja, úgyhogy eldöntöttük mennyünk a Pádisba. Ahhoz képest, hogy január van a hegyekben még nem igazán jött meg a tél alig volt hó még a Fogarasokban is. Az eredeti terv az volt, hogy autóval felmegyünk Pádis központjába, majd onnan végigjárjuk a Galbina körutat.
Az indulást reggel 7 re terveztük, de az előtti este egy kicsit hosszúra sikeredett így csak 9:30 kor indultunk Kolozsvárról, Bánffyhunyad- Havasrekettye - Doda Pili - Ponor Ék útvonalon. Nyáron jól járható makadám út vezet Havasrekettyétől egész a pádisi fennsikig, ezért nem is számítottunk olyan problémákra, hogy nem tudunk felmenni autóval. Az időjárás elég szomorú volt, induláskor is esett az eső. Felértünk Ponor Ék vakációs falucskába, majd azt elhagyva lejegesedett út következett. Simán ha csak havas lett volna az út nem jelentett volna problémát, de az eső simára csiszolta a jeget és a nagyobb járművek nagyon göröngyössé gyűrték a jeget, így kénytelenek voltunk az autót Ponor Ék végében hagyni.
Nem húztuk az időt, kiszálltunk az autóból a hátizsákokat hátunkra vettük és indultunk is a szemerkélő esőben. Annak következtében, hogy autóval nem jutottunk fel egészen a fennsíkig plusz 10 kilométer gyaloglás várt ránk. Elcsodálkoztam, hogy a nagyobb hegyekben alig van hó de itt a pádison már 900 méter magasságban is olyan 40 centis hó lepte a tájat. Hosszú enyhe emelkedő volt amíg felértünk a Fenyő kabanáig és már délután 4 óra. Itt az épülő vendégházak között letértünk balra a Glavoj fennsík irányába, majd egy félkész épületbe bementünk és főztünk egy kis meleg kaját meg kávét. Ezzel el is telt az idő, mivel a tél közepén voltunk már lassan kezdett sötétedni ebben a korai órában. Utunk következő része még tisztáson vezetett, majd mielőtt betértünk az erdőbe korom sötétség fogadott, így elővettük a fejlámpákat és bandukoltunk az enyhe ködös esős időben. Az erdőben kicsit elvesztettük a jelzést, tök sötétben forgolódtunk egy kicsit majd belebotlottunk a jelzésbe. Megbeszéltük Alpárral, hogy amint kiérünk egy tisztásra az lesz a legjobb, ha lesátrazunk. A fejlámpa fénye nem sokat segített a sűrűsödő köd elitta lámpánk fényét, a hó eltakarta az ösvényt így eléggé tapogatózva mentünk a fenyves erdőben. Este 7 óra után kiértünk egy tisztásra, amelynek a jobb alsó felén vezet le a jelzés a Glavoj tisztásra. Mivel a köd miatt nem láttuk a tájat, és a jelzések is megszüntek a tisztáson ezért le is sátraztunk két öreg fenyőfa tövében.
Kemény napunk volt, nem voltunk annyira elfáradva mivel elég könnyű terepen mentünk, de az egésznapi esőben a morálunk a padlón volt. Felhúztuk a sátrat becuccoltunk, majd vacsoráztunk és teát főztünk. Azután hamar behúzódtunk a sátorba átöltöztünk és feküdtünk is be a hálózsákba.
Kis beszélgetés után én el is aludtam, majd csak reggel 8 órakor ébredtem meg, Alpárnak viszont nem volt ilyen rövid az éjszaka, nem igazán tudott aludni...
Reggeliztünk levest főztünk, jól esett a meleg kaja, persze ez is időbe telt mivel hóból kellett vizet olvasztanunk mert a végét járta a víz tartalékunk.
Ugyanaz a rossz idő fogadott mint első nap, az adott viszont erőt, hogy a mai nap látványosabb lesz az előzőnél. Egy pár emberi nyom után elindultunk a tisztáson lefele, majd egy patak mederben ereszkedtünk le a Glavoj tisztásra, ahol feltöltöttük víz készletünket benyomtunk egy kis csokit és indultunk tovább a Csodavárhoz.
Köves úton haladtunk tovább, majd letértünk jobbra a kék pont jelzésen egy kilátópont fele ahol rálátásunk nyílt volna a csodavárra és elméletileg innen le is juthattunk volna, de a köd miatt a kilátópontig jutottunk onnan nem találtuk a levezető utat a csodavárhoz, így visszatértünk a köves útra ahol mentünk tovább előre majd jobbra tértünk le.
Kissé bosszantott a dolog, hogy nem tudtunk leereszkedni a csodavárhoz és veszítettünk egy kis időt ezzel a kitérővel. Az útról való letérést követően egy lankás erdőben vezetett az ösvény, jól hallatszott messziről a csodavárba bezúduló patak hangja.
A csodavár előtti rész meredekké válik, néhol lánc is segít az ereszkedésben, rengeteg hó felgyűlt itt, egy egy lépésnél csípőig süllyedtünk a vizes hóban.
 |
| A csodavár bejárata |
 |
| küszködök a mély hóval |
A vad patak vize hirtelen eltűnik a Csodavár egyes dolinájában, majd jóval arrébb a galbina kitörésnél újra a felszínre jön. A magas vízszint miatt, és váltócipő hiányában nem mentünk be az egyes dolinába és télen ez nem is alkalmas a hideg víz miatt. Így a csodavár bejáratánál balra tértünk a hármas dolina fele.
Kis lépcsőzés után 5 percnyire a Csodavártól, megérkeztünk a 3 as dolinához, ahol hátizsákjainkat hátrahagyva le is mentünk a hatalmas terembe.
 |
| a 3-as dolina kijárata |
 |
| A boltozatból csepegő víz |
Csak a 3-as dolinában mozogtunk mert nem akartunk a bokán felüli vízben gázolni, a fejlámpám is fent maradt a hátizsákomban. Nagyon érdekes jelenség ahogy a víz alábukik a felszínről a dolinákba, majd ott is alábukik szűk járatokban, majd kilométerek múlva a felszínre tőr a galbina vízkeletnél. Ezt követően kimásztunk a felszínre majd jobbra tartva egy meredek ösvényen másztunk kifele a Porcika zsomboly fele. Nehéz volt ez a rész, a mély hóban kettőt léptünk egyet visszacsúsztunk, a hátizsákjaink is nehezebbek voltak, az egész napi esőt kezdte felszívni.
 |
| Porcika zsomboly szájánál |
Egy ideig vízszintesen vezetett az ösvény majd kezdett hosszú emelkedővé válni. Besötétedett ismét és megint az erdőben fejlámpák fényénél mentünk. Nagyon rossznak találom itt a Pádisban a turistajelzéseket, több elágazásnál láttam, hogy ugyanazt a jelzést használják balra is és jobbra is. Éjszaka ezeket könnyen benézheti az ember és elmehet rossz irányba... Másfél - két órát mentünk erőltetett tempóban az erdőben, mikor elágazáshoz értünk. 10 percere volt innen a Galbina szoros, és 20 percnyire a Virág rét. Nagyon megörvendtünk ennek a Virág rétnek, mert már egy ideje tanakodtunk ha kapunk 6 négyzetméter egyenes helyet akkor felhúzzuk a sátrat az erdőben. 20 perc sáros meredek ereszkedő után megérkeztünk a dimbes-dombos Virág tisztásra, ahol találtunk egy elhagyatott nyári szállást, bent tűzhellyel asztallal, szénával töltött fekhellyel.
Be is rendezkedtünk a kis fa létesítménybe, Alpár neki állt és nagy erőfeszítések árán valahogy tüzet csinált a nedves fákból, amelynek én eleinte nem igazán örvendtem mert evés közben annyira csípte a füst a szemem, hogy ki kellett mennyek. Na de egy jó félóra próbálkozás után élveztük már a tűz melegét, mezítláb szárítgattuk cuccainkat, a tűz melegénél úgy párolgott a combunk meg az egész lábunk a nedves ruhák miatt, mint egy gőzmozdony. Elég szellős hajlék volt és ezért jobbnak találtam, hogy húzzunk sátrat mert jobban ki tudjuk melegíteni azt. Már 10 óra volt mikor a sátorba bemásztunk. A levegő előző estéhez képest sokat hűlt és reggel nem ért meglepetés amikor teljesen havas táj fogadott.
Kiadós reggelizés után, úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább a túrát, és a pár percnyire lévő Galbina szorost sem nézzük meg, hanem elindulunk vissza az autóhoz. Elég kemény nap előtt álltunk, mivel gps-en rögzítettem a túrát jól láttam, hogy kereken 29 kilométert kell az autóig visszamennünk. Neki is vágtunk, meredeken kapaszkodtunk a sáros ösvényen, ahogy egyre magasabbra értünk annál jobban sűrűsödött a köd. Az erdőben ez nem jelentett problémát, mert a fákon azért láttuk a jelzéseket, de tudtam, hogy a tisztásokon bajban leszünk, főleg ha a saját nyomainkat is belepte a hó.
Nem is volt másképp, amikor a Glavoj tisztásra értünk már nem volt egyszerű megtalálni a jobbra található patakmedret. De komolyabb keresgetés nélkül megtaláltuk. Ezt követően kimásztunk a másik tisztásra ahol első éjszaka aludtunk, ott nem találtuk már olyan könnyen az erdőbe bevezető jelzést. De a totális összekavaródás még csak ez után jött, amikor kiértünk az erdőből és a tisztáson ki kell érnünk a beépült Pádis "központjába". Ahogy kiértünk az erdőből még egy ideig tudtuk követni a nyomainkat de aztán eltűntek. Süllyedtünk a mély hóban rendesen és annyira tejfehér ködben voltunk a nagy hómezőn, hogy már hallucináltam. Mind fákat akartam látni meg apró kis épületeket, de nem voltak sehol, csak a tejfehér semmi. Alpár mind jobbra akart menni, én pedig pont ellenkezőleg enyhén balra tartottam a helyes irányt. Szerencsére rá tudtam erőltetni az én verziómat és egy 15 percnyi bolyongás után belebotlottunk egy villany oszlopba meg egy kis hétvégi házba. Mondtam Alpárnak na innen kövessük az áram vezetéket és csak kijutunk az útig. Nemsokára már a jelzésen megfáradva mentünk egymás nyomába, amikor már megnyugodtunk volna az út közelében volt egy ház amelyben füstölt a kémény, na onnan ránk támadott három Istenesen megtermett kutya. Körbe vettek, veszettül ugattak és olyan 7-8 méterre lehettek tőlünk. Mi álltunk egymás mellett Alpárral és vártuk a jó időt :), kitartóak voltak ezek a dögök nem hagyták abba a provokációt, én pedig abban reménykedtem, hogy csak hallja a gazdájuk, hogy ugatnak és kijön megnézni, hogy mi a helyzet. A köd miatt valószínűleg nem látott minket és valószínűleg, azt hitte valami vadat ugatnak a kutyák. Valamit tenni kellett, mert a helyzet nem változott, gondoltam leveszem a kesztyűm és fütyülök egy párat jó hangosan, hogy a gazda vegye észre már, hogy embereket ugatnak ezek a jószágok. Fütyültem egyet jó hangosan, erre fel a kutyák ahogy érték úgy futottak vissza a kerten belülre ekkor a gazdájuk is kezdte vissza hívni őket. Mikor kiértünk az aszfalt csíkra megkönnyebbültünk, és tudtuk, hogy 10 kilométer múlva már az autónál leszünk.
Fent a tetőn nagyon fújt a szél se perc alatt felöltöztünk, közbe be is sötétedett. Lefele a jeges úton gyengülő lámpám fényénél akkorákat estem a görbe jégen mint a nagykabát, Alpár többször felhúzott, aztán majdnem három órás gyaloglás után elértük az autónkat.
Összegezve a túrát, szép hely, szép élményekkel, de a Pádis nem télen mutatja meg a legszebb arcát. 11 óra után értünk haza Kolozsvárra.
