Bucsecs Légpárkány túra

    A légpárkány túrát azt hiszem nem kell senkinek reklámozni, ez az útvonal a Bucsecs hegységben található. Már a neve is sugallja, hogy a túrázó kitettebb helyeken fog haladni az útvonal több részén is. Az útvonal bejárását nem segíti egyetlen turisztikai jelzés sem. Ennek köszönhetően jóval kevesebb túrázó fordul itt meg mint a Bucsecs jelzett ösvényein. Kétféle képen juthat el ide az ember: - ha valaki olyannal megy el erre a túrára aki már ismeri az útvonalat, vagy hanem egymaga dokumentálódik az útvonalról és van annyi önbizalma hogy el is indul, hogy felfedezze ezt a varázslatos helyet. Az én esetemben az utóbbira esett a választás, elsősorban azért mert az ismerőseim, túratársaim közül senki sem volt ezen az útvonalon. Mindenképpen nagyon stabil időjárás esetén szerettem volna lejárni ezt a túrát, ezért az első túrahirdetést el is kellett halasztanom. Végül jött a kitűnő időjárás előrejelzés és a csapat is összeállt a következő felállásban: a szebbik nemet két bátor hölgy képviselte: Erika és Juci na meg  Jocó, Pista és jómagam.

    

    A túrát megelőzően dokumentálódtam a fellelhető minden forrásból, kezdve a blogoktól a túra videók na meg a Gps-el rögzített útvonalakig. Reggel 8:45 kor már Busteniből el is indultunk a Căminul Alpin-tól. A túraútvonal első része azonos a fehér völgy útvonalával, ezen a részen az ösvény jól látható, habár rengeteg elágazás van ami összekavarhatja a túrázót. Majd két kilométer után a fehér völgy útvonaltól eltér jobbra a Costila menedékhely fele a mi útvonalunk. Ezen blogbejegyzés célja nem a részletes útvonal dokumentálása, hiszen vannak ennél sokkal jobb leírások, ezért csak egy két kulcsfontosságú hely leírására térek ki majd a továbbiakban. 

Nem mindennapi anyag használat

     Az ösvény még mindig jól látható volt, egyenletesen emelkedett felfele egész a Costila bivak házig. Ahhoz, hogy az ember leereszkedjen a bivakhoz le kell térni egy picit a Légpárkány útvonalról jobbra de két percnyi kitérőt jelent csupán az egész. Ez a sziklamászók bivakhelye, közvetlenül ahogy kilép az ember a bivakból már mászhat is különböző nehézségű utakat a Tancul Mic és a Tancul Ascutit sziklafalain. 

A csapat

    Itt a Costila bivaknál tartottuk az első pihenőt, majd balra vettük az irányt, hogy visszatérjünk a helyes útvonalra. Innentől kezdve kezdett az ösvény bebokrosodni, elég nehezen volt látható és a lábaknak sem volt a legkényelmesebb ezen gyalogolni. Itt is láttunk több elágazást, őszintén mondva nem tudom hova vezetnek, majd lassan egy gerinc élén követtük a sűrű erdőben az ösvényt. Itt már a traszé meredeksége elérte azt a szintet aminél azt szoktuk mondani: na ez pont olyan ahogy én szeretem :) Láncos biztosítás is van ami, esőzéseknél meg havas csúszós időjárás esetén nagyon nagy segítség.

    Lassan 1000 méter szintkülönbség megtétele után az erdőhatár fele kerültünk és innen már szép kilátásunk nyílt a Prahova völgyére, a fehér völgyre a Picatura gerincre, a Caraiman keresztre. Itt tartottunk egy nagyobb szünetet, kajáltunk és fotóztunk. Kíváncsian vártuk már, hogy a légpárkány kitettebb részeihez érjünk. 

Tancul Ascutit sziklatömb és a mélységben a Costila bivak

Creasta picaturii

    Nagyon jó hangulat volt, csodálatos időjárás sehol egy felhő sem volt az égen néha a szél erősebben fújt a kelletnél, de ez a melegben egészen jól esett. Az ilyen szép kilátásokért érdemes kifele menni a meredek oldalakon, kárpótol minden verejtékért.

Igen igen, ott fogunk menni perceken belül :)

   

Mert néha jó megállni és hálát adni, hogy egészségesek vagyunk, sportolhatunk!

    Innen tovább indulva utunk meredek jól kitaposott ösvényen vezetett magas borókás között és látszott már a fejünk fölött a légpárkány  része is. Az utóbbi időben egyre jobban a kitettebb részeken érzem jól magam és mind olyan túrákra megyek ahol ezt a szükségletem kielégíthetem. Hát az előttünk álló terep ezt tökéletesen kielégítette,  keskeny párkány, szédítő mélység, egy rossz lépéssel az ember hamar a díszszázadban találja magát!

A Légpárkány beszállása

Mert az emberi nagyság eltörpül a természet méretei előtt

Életkép

    Élveztem minden percét a mászásnak és ezen a szakaszon megváltozott a Bucsecs hegységről alkotott véleményem, egyszerűen fantasztikus.... az a nagy tér ami körülvett lefele a nagy mélység ami elővigyázatosságra késztetett,  hatalmas sziklafalak mellettünk - a távolban.... Ezekért a dolgokért túrázom úgy-hiszem és ha veszélyt is rejt ez a tevékenység úgy gondolom megéri vállalni a rizikót.

Fejre-állító mélység :)

    Nem tudom miért de nagyon rövidnek tűnt a légpárkány rész, ami számomra leírásokból nem derült ki, igaz az ember mikor igazán jól érzi magát akkor az idő érzéke felmondja a szolgálatot.

 

 

     Amint végigmentünk a párkány teljes hosszán a Fehér völgy gerincére értünk ki, ez egy kiszélesedett gerinc, könnyű szerrel mentünk ki rajta miután tartottunk egy kaja szünetet meg fényképezésre is szakítottunk időt. Ez a gerinc tele volt havasi gyopárral.... igen látszik, hogy ide már nem jut el minden "Papucsos" vagy "félcipős" turista.

Puff  a nyakig érő havasi gyopár mellett :)

    Így, hogy a hátunk mögött tudhattuk a légpárkányt egy kicsit megkönnyebbültem hisz odacsaltam magamon kívül 4 személyt és volt rajtam nyomás, hogy esetleg beletévedünk a falba és nem tudunk végigmenni a tervezett útvonalon. A terv az volt, hogy a légpárkányt követően végigmegyünk a fehér völgy gerincen majd balra a Costila nagy övön belemegyünk a Fehér völgybe, majd a völgyön ki a platóra.  Jocó és Pista úgy döntöttek más úton mennek fel a platóra még pedig a Gelepeanu saroknál a culoir-on keresztül. Mi maradtunk az eredeti tervnél és elindultunk a látványos Costila övön.

   
    Elváltunk egymástól és úgy beszéltük, hogy a Caraiman keresztnél találkozunk, onnan majd együtt ereszkedünk be a népszerű Jepii Mici völgyön keresztül Busteni-be. Nagyon izgalmas rész volt ez, a legtöbb helyen 5-6 méter széles volt a párkány, amely meredeken lejtett bal fele.

A felső zöld sáv a Caraiman nagy öv

   
    A párkány kényelmesen járható, jól kitaposott ösvény vezet végig egész a fehér völgy felső részéig. Közbe Jócóék már a platóra felértek, onnantól kezdve nekik könnyű terep vezetett a keresztig.

    Folyamatosan lefele mentünk vesztettük a szintet, aztán majd alattunk megjelent a fehér völgy, ahol eldöntöttük, hogy nem megyek kin rajta a platóra, mivel hágóvasat nem vittünk nem tudtunk volna biztonságosan kimenni a lefagyott hóban.

Costila nagy öv

     Kis tanakodás után észrevettük, hogy bal felől megy a Fehér völgy párkány, amin könnyedén kijuthatunk a Caraiman kereszthez, így nem kell annyi szintet másznunk ki a platóig majd onnan vissza ereszkedni a kereszthez. Ezen keresztül 20 perc után már a keresztnél voltunk, ahova nem rég érkeztek meg Jocóék is. Itt leültünk nassoltunk egy kicsit, végigpásztáztuk, hogy aznap merre jártunk, majd indultunk a hosszú völgyön lefele.
   

Igen igen ott jöttünk keresztül azon a zöld hosszú izén :D (Costila nagy-öv)

   Nemsokkal sötétedés előtt értünk be Busteni-ba ahol egy fagyi után vissza gyalogoltunk az autóig és hajnali 3 órára már haza is értünk. Összegezve a túrát, egyik nagy kedvencem lett, ide minden évben visszatérek, de legszívesebben már most indulnák vissza :) Bátran ajánlom mindenkinek aki szokva van a magashegyi környezettel, a túra hírneve nagyobb mint a valódi nehézsége. A királykő gerincén is találkozunk ilyen kitettségű szakaszokkal, csak oda jelzett út visz itt pedig az ember kell alaposan dokumentálódjon. 
    Ajánlom mindenkinek, hogy maga járjon utána az útvonalnak és ne olyan személyekkel mennyen végig ezen a szakaszon akik már ismerik, így megtapasztalja a felfedezés sikerélményét is. Számokban a túra a következőképpen néz ki: Táv: 17.11 km  - Magasság növekedés: 2168 méter  - Magasság csökkenés 2168 méter.

Az első maratonom

     Szaladni jártam már korábban is, de elég rendszertelenül és mondhatni nagyon ritkán. Február vége fele fogtam neki komolyabban, heti 4-5 alkalommal. A maraton leszaladása egy volt a bakancslistámon, amit egyszer teljesíteni szerettem volna, de utána nem terveztem újabb maratonokat szaladni.

    Kezdetben elég gyengén ment a szaladás vékony 4 kilométer jött össze, aztán a levegő elfogyott mondanom sem kell a 10 év cigizés hozzájárult ehhez. A cigit már egy ideje leraktam, úgyhogy azt mondtam itt az ideje, hogy lefussak egy maratont. Kezdtem utána nézegetni a maratonoknak, találtam is egyet a közelben Kolozsváron. A baj csak az volt, hogy 49 nap volt a maratonig és abban az időszakban a 10 kilométer is kihívásnak tűnt.

XXI. Tavaszi futóverseny Szováta 2015

    Nem nagyon volt akitől tanácsot kérjek, ezért hagyatkoztam az interneten találtakra. Minden féle edzésterv van, de ahogy nézegettem kezdtem elszomorodni, hogy mindenhol legkevesebb16 hetes edzésterveket tesznek közzé. Annyi időm nekem nem volt, ezért már az ötödik szaladáskor lefutottam egy félmaratont nem egészen sík terepen. Elég gyenge idővel 1:56:53, de nagyon örvendtem neki, hogy le tudtam szaladni. Feszesen tartottam magam az általam leírt programhoz, ha esett ha havazott kimentem és edzettem. Nagy fájdalmaim voltak, de az első két három kilométer után elmúltak. 3 hét után éreztem, hogy nem kis vállalkozás felkészülni egy maratonra és hogy ez az intenzív edzésterv kezd megviselni. Jól esett volna egyszer-egyszer kihagyni egy edzést, de én nem az a személy vagyok. Nem alkudozom magammal, az eltervezetteket ha törik ha szakad meg kell csinálni.

     Napról napra fejlődtem, szinte hetente jöttek a személyes rekordok 10 kilométeren, egy óra alatt megtett távon stb. Ezek növelték az önbizalmam és arra sarkaltak, hogy még keményebben edzek. Nem tudom más, hogy van vele, de én reggelente mikor ébredtem alig tudtam 20-30 percig járni a fájdalmaktól. Nemsokkal a nevezések lezárta előtt befizettem a Kolozsvári nemzetközi maratonra, ezzel azért vártam szinte az utolsó napig, hogy lássam hol állok  - képes leszek lefutni a maratont vagy sem. A legnagyobb táv amit szaladtam a maraton előtt az 30 kilométer volt és akkor jött egy nagyon kellemetlen eset, amint megálltam úgy kezdtem savasodni, hogy alig tudtam hazavezetni autóval. Olvastam mindenhol a "falról" ami 30 kilométer felett szokott jönni és a legtöbbször ennél a távnál adják fel az emberek. Ahogy közeledett a maraton kezdtem egyre jobban elbizonytalanodni, kezdtem nem hinni abban hogy letudom-e szaladni. Mindez odáig fajult, hogy szinte írtam a szervezőknek, hogy csak félmaratonra szeretnék menni. Végül meggyőztem magam, szaladtam 7 félmaratont edzésként magányosan, azt már biztosan hivatalos versenyen is letudom szaladni, de a maraton az igazi kihívás kérdőjel maradt, ezért a mellett döntöttem.

    Egy nappal a maraton előtt került megrendezésre a XXI. Tavaszi futóverseny városunkban Szovátán, amire szívem szerint szerettem volna menni, de tudtam jól, hogy nem a legjobb ötlet maraton előtt bevállalni egy versenyt, hacsak 4 kilométeres is. Végül Alpár barátom biztatására elmentünk a 4 km  Cross versenyre. Amíg nem értem a rajt vonalhoz úgy voltam vele, hogy nagyon laza tempóban fogok szaladni, nem erőltetem magam. Amikor oda álltam a rajthoz, rájöttem hogy mennyire is hiányzott ez a verseny előtti gyomorideg. Régen versenyszerűen sakkoztam, meg asztaliteniszeztem ott éreztem mindig ezt az érzést. Nagyon jól esett teljesen felpörögtem, ami annyira volt jó hogy a 200 futóból Openben 17. helyen értem célba és a korosztályomban első helyen végeztem.

XXI. Tavaszi futóverseny Szováta 2015

    A verseny előtt volt szerencsém több maraton futóval is találkozni, de egyvalakitől kaptam egy nagyon jó tanácsot: Ha a testedre hallgatsz nem fogod lefutni a maratont!(köszönöm Cs. M.) Ebben minden benne volt, tudtam hogy fájni fog, azt is tudtam,hogy nem adják ingyen, mert a maraton a kitartás szimbóluma.

Elvárásaim nem igazán voltak a maratonnal szemben, annyit szerettem volna viszont hogy 4 óra alatt szaladjam le. Versenyezni nem akartam másokkal, csak magamért akartam szaladni. A verseny előtti héten étrendet váltottam és próbáltam feltölteni a szénhidrát készleteim.

    A Szovátai verseny díjátadóját követve autóba ültem és mentem is Kolozsvárra, hogy tudjak elegendő időt aludni. Még aznap kivettem a verseny csomagom aztán mentem pihenni Alpárékhoz. Nem lett abból korai alvás, jóval éjfél után még olyan gyomoridegem volt, hogy a szívem ugrott ki a helyéről. Végül sikerült aludnom 4 órát. Reggelinek lenyomtam 2 banánt egy kávét, szárított barackot és teljes kiőrlésű kekszet. Megérkeztem a kolozsvári arénához, 1 fok volt 7 órakor és e mellé még társult egy csípős szél is. Nem tudtam dönteni, hosszú cuccban szaladjak vagy teljesen rövidben.

    Végül a rövid mellett döntöttem de nem volt kellemes kiállni a csípős szél útjába. Pár ismerőssel is találkoztam, így a verseny előtt hamar eltelt az idő.

 
   

Maratonul International AROBS Cluj-Napoca 2015

   Lassan átsétáltam az atlétika pályára, ahol már sorakozott a tömeg a rajtvonal mögött. Cikáztak a gondolatok a fejemben - gyomorideg egy kis félelem, önbizalomhiány, de valahol ott legbelül éreztem, hogy meg tudom csinálni. Elhangzott a visszaszámlálás és elrajtoltunk, az első 100 métert a tömeg miatt elég sétálós tempóban tettük meg, vigyázva egymásra, hogy ne tapossunk le senkit. Megtettünk egy kört a stadionban, majd a  város központja fele vettük az irányt. Mindenhol azt olvastam, hogy az elején ne szaladjam ki magam, tartalékoljak a végére. Első kilométerem lett a leglassabb aztán majd beálltam egy kényelmes tempóba és élveztem a szaladást. Minden frissítő ponton ittam, az elején még nem ettem. 

    Nagyon élveztem a szaladást, jó hangulat volt szurkoltak az út széléről a járókelők, egy-egy ponton zene is volt. Két kör után a féltávnál voltam, egészen jó állapotban nem voltak fájdalmaim és nem voltam fáradt. Itt a központi parkban a közvécét is útba kellett ejtenem, mivel nem volt nálam pénz a hölgy rám akarta zárni a kócerájt :). 24 kilométernél kaptam egy kört a  kenyai és a magyar futótól. Kezdett megcsappanni a futók száma, mivel a félmaratonosok már lefutották az ők részüket. A harmincadik kilométernél kezdtem érezni, hogy a cukor szintem kúszik lefele rendesen, betoltam e gélt lesz ami lesz azt mondtam. Nem kellett sok idő 5 perc körül egészen helyrejöttem és még gyorsultam is. Nagyon figyeltem a szervezetemre, vártam, hogy abba a bizonyos "falba" mikor szaladok bele, de nem jött a fal - igaz voltak itt ott fájdalmaim de egészen jól tűrtem ezeket. Mikor utoljára kifutottam a kolozsvári Arénából és elindultam az utolsó 10 kilométerre akkor éreztem először, hogy most már le tudom szaladni életem első maratoni távját. Nagyon jól megszervezett maraton volt, lelkesítették az embert több ponton is, a frissítő pontok is elég sűrűn voltak.

    Az utolsó kilométerek kezdtek lassabban telni, de elég sok embert előztem miközben a fülemben maximum hangerővel szól az Aerothmith - Shut up an Dance dala. Magam után hagytam a 40 kilométert is és ekkor már kezdtem elképzelni azt amikor befutok a célba. A Szamos partján szaladtam, elég unalmas egy szakasz volt ez, nagy egyenes majd egy visszaforduló, de valahogy ezen is túlestem. Már láttam az Arénát jött az AC/Dc a fülemben nem is tudom szavakba önteni milyen érzés volt beszaladni a stadionba és meglátni a célvonalat. 

     A szemem bekönnyesedett mikor szaladtam be, eszembe jutottak a Medve-tó körüli edzések a fájdalmak a kérdőjelek. Beszaladtam a nyakamba akasztották a befutó érmet és amikor megálltam azt kérdeztem magamtól: na és akkor mi lesz tovább a szaladással? egy maratont akartam leszaladni, de a célban éreztem már, hogy ezt nem tudom abba hagyni.  

     A hivatalos maratoni időm 3:36:55 lett, ezzel összesítésben a 89.-ik helyen futottam be, mindössze 7 nő volt gyorsabb nálam. Megállás után jött a savasodás rendesen, intenzív fájdalmak mindkét lábomban, de kit érdekelt? lefutottam a maratont!!!!! Ez valóban a kitartás próbája volt, de a maraton után éreztem, hogy sokat tartalékoltam, nem szaladtam teljes gőzzel, de ez pontosan így volt jó első maratonnak. 

     Az első maratonom óta eltelt már 4 hónap és elmentem a Székely maratonra augusztus 2.-án a nagy melegben szaladtam egy 3:08:01-es maratont, majdnem fél órát javítottam a 42.2 kilométeres távon. Ezek után már a következő cél az, hogy 3 óra alatt fussak valahol egy maratont :)

A Kinizsi Százas egy elsőbálozó szemszögéből

    Úgy kezdeném az egész kaland leírását, hogy nem vagyok nagy teljesítménytúrázó egyén... sőt, nagyon kezdőnek számítok, el is mondom a későbbiekben miért. Két éve hallottam először a Kinizsi 100-as teljesítménytúráról, akkor ámuldozva hallgattam, hogy ilyen is van. Erdélyben nem igazán elterjedt a teljesítmény túrázás, nincs is sok belőle így nem is voltam még egyetlen TT sem. Épp egy éve láttam egy nagyszerű túra videót a 2014-es Kinizsi 100-ról, ami nagyon megtetszett (Nagy Gergely készítette) és akkor határoztam el, hogy én a 2015-ös Kinizsin részt fogok venni.

    Alpár barátomnak szóltam január környékén, hogy volna egy ilyen túra esetleg érdekelné - elsőre rábólintott, mondanom sem kell ugyanannyi tapasztalata volt mind nekem :) Kicsit paráztam a regisztráció miatt, de végül simán ment. Május elején úgy gondoltam, jó volna elmenni egy teljesítménytúrára még a Kinizsi 100 előtt, mert az már nagy pofátlanság lenne, ha az első teljesítménytúrám a Kinizsi 100-as lenne. El is mentem én a Jókai Mór 55 km  TT-re amely Kolozsvárról indul és egész Torockóig megy. Nagyon optimista voltam, de biza nagyon szétszedett az az 55 kilométer.... az én hibámból kifolyólag, mert egy olyan sportcipőt húztam ami két éve nem volt a lábamon, csúnyán fel is törte a lábam végül, de attól függetlenül sikerült teljesítenem a Jókai Mór TT. 

     Ez az első teljesítménytúrás tapasztalatom arra volt jó, hogy elbizonytalanítson .... kezdtem agyalni, mennyek vagy ne mennyek a Kinizsire, ki fogom bírni??  Nem az a személy vagyok aki alkudozik saját magával, így azt mondtam én teljesítem a 100 kilométert is :)

Kinizsi 100 rajt előtti pillanatok

    Péntek reggel indultunk, hogy az utazással járó fáradalmakat kipihenhessük és másnap újult erővel indulhassunk. Az autót felvittük Tatára, hogy minél közelebb legyen a  célhoz, hogy ha majd sikeresen teljesítjük a túrát akkor ne kelljen visszamenni Budapestre tök fáradtan az autó után.

    Kőkemény 3 óra 30 perc  alvás után, hajnali 4 órakor szólt az ébresztő, fáradtak voltunk az azelőtti nap 700 kilométeres utazástól, de percek alatt beöltöztünk és siettünk a metróhoz, hogy mihamarabb Békásmegyerre a rajthoz érjünk. Az aluljáróban már özönlött a túrázok hada, van akinek 10 kitűző csillog a vértjén és én azon gondolkozom, honnan van motivációja, hogy 11.-ik alkalommal is nekivágjon.  Kezdtünk felpörögni, enyhe nyomorideg. 7 órakor végeztünk a helyszíni nevezéssel, beugrottunk a közeli kocsmába, hogy egy kis Unicummal vágjunk neki a nagy útnak.

     7:25 kor sikerült elindulnunk, nagyon jó érzés 1300 ember között lenni és mindenkinek ugyanazon cél lebeg a szeme előtt, hogy teljesítse a 100 kilométert. Azelőtt egy héttel voltam egy tájfutó félmaraton versenyen amiből lett egy enyhe húzódásom, ezt az első pár kilométeren éreztem is majd megszűnt. A cél az volt, hogy folyamatosan gyorsan gyalogolunk, majd egyenesebb terepen meg enyhe lejtőkön szaladunk. Ezt sikerült is az elején betartani, amíg nem értünk a Hosszú-hegyi ellenőrző ponthoz, ahol már kezdett kialakulni egy méretes vízhólyagom. Nem gondolkoztam sokat, lyukasztottam majd leragasztottam és mehettünk is tovább, viszont kezdtem aggódni, hogy már ennyire az elején ilyen problémákkal küzdünk. A cipőválasztással nem volt problémám a jól bejáratott Asics Cumulus 9 futócipővel mentem, amibe tettem már vagy 600 kilométert és soha sem sértett fel, pedig maratont is szaladtam vele. Alpárnak nem voltak ilyen gondjai még az elején, de ő is már hozott sebeket a két héttel azelőtti Erőss Zsolt teljesítménytúráról.

    A terep nagyon kényelmesnek tűnt - megfelelő volt a meredeksége is, de azért látszott, hogy mi székely gyerekek egy kicsit durvább terephez vagyunk szokva mert az emelkedőkön sorra hagytuk el az embereket. Mi csak teljesíteni akartuk a távot, nem úgy mentünk oda, hogy bizonyos időn belül jó lenne végigmenni. Elég gyorsan a pilis nyereghez értünk ahol, vásároltunk egy-egy szendvicset, majd siettünk is tovább itt még a sör elmaradt. Az enyhe fejfájásom a tengerszint feletti magasság növekedésével kezdett elmúlni, nem tolerálja a szervezetem az alföldi légnyomást... de 500 méter feletti magasságon már rendbe jött minden. A táj szépségében kellemesen csalódtam, más mint az otthoni táj, igaz nincsenek olyan magasságok, meg hegyek, de nagyon szép kilátást nyújtanak ezek a dombok a környező falvakra.

    A Pilis tisztásról lefele ereszkedve kezdtem érezni, hogy a talpam itt ott már fáj, de nem volt vészes. A levegő hőmérséklete növekedett ennek köszönhetően fogyott a víz is rendesen de alig vártuk, hogy Kesztölcre érjünk, hogy igyunk egy hideg sört. Több túrázóval beszélgettünk, voltak köztük tapasztaltak, többszörös teljesítők. Mindenki azt mondta a vége fájni fog, gondoltam is, hogy nem adják ingyen azt a kitűzőt :). Minden a legnagyobb rendben ment, lassan elhagytuk Kesztölcöt, Dorogot és siettünk fel a Nagy-Getére.

    14:48-kór  voltunk fent a Getén, itt láttam már, hogy időben jól állunk, mivel egész 18 óráig volt nyitva ez az ellenőrzőpont. az első pihenőnket a Tokodi pincéknél ejtettük meg ahol, elég csábító volt a fröccs, meg is ittunk egyet, meg egy jó eszpresszót. Itt se kellett szerencsére 10 percnél tovább pihennünk mentünk is tovább. Elég kellemetlen poros homokos ösvény következett egész ki Kő-Hegyre,de simán ment az is csak kellemetlen volt, hogy a szitás cipőmbe megy bele a pór. Itt az emberek már kezdtek belassulni dőltek ki kifele, valószínű a meleg miatt is. Mentálisan megkönnyebbülés volt amikor Mogyorósbányára beértünk a kakukk sörözőbe, a hátunk mögött hagyva 50.18 kilométert meg 1831 méter szintkülönbséget. Itt is tartottunk egy 10 perces szünetet, én megragadtam az alkalmat és még megittam egy korsó sört.

     Pontosan 17 órakor mentünk tovább, itten kezdtem neki matekozni, hogy lehet hogy 20 óra alatt teljesítjük ami igazán jó időnek számít, főleg egy első bálozó számára. Amitől egy picit tartottam az az, hogy nehogy benézzük az utat és eltévedjünk, nem is néztem nagyon utána az útvonalnak, mert 100 kilométert úgy se jegyez meg az ember. Egy Gps trackem volt vész esetére. Itt nagyon hajtottunk arra, hogy Bánya-Hegyre még sötétedés előtt odaérjünk. Szép lassan kezdett hűlni a levegő, jó tempót mentünk, de a Péliföldszentkereszti szent kútnál egy technikai szünetet kellett beiktatnunk. Gyors lábmosás - zoknicsere, eleinte féltem ránézni a lábfejemre, de itt még nem volt vészes. Ragasztottam pár helyre ragtapaszt a biztonság kedvéért. egy picit kezdtünk lassulni, de azért még mindig meg volt a sebességünk, menés közbe nyomtam a szárított gyümölcsöt, de azért már a sok édesség nem volt kedvemre, igazán kívántam valami főtt ételt. A bajóti műútra amint rátértünk még ittunk egy rose fröccsöt, meg egy kis szőlőcukrot.

    Ahogyan kapaszkodtunk a Gerecse egyházi üdülő fele, kezdtünk mentálisan nagyon magunk alá kerülni. Egyre sűrűbben néztem a Gps track-re, hogy hány kilométernél vagyunk de csak nem akart jönni Bánya-hegy. Észrevettem, hogy Alpárral csak megyünk egymás mellett robot-üzemmódban kifele, de már majdnem egy órája nem szóltunk egymáshoz. Ezt követte egy kisebb gyomor émelygés, egyszóval elég mélyen voltam. Valahogy nagy nehezen, elértünk Bánya-hegyre este 9 órára, épp akkor sötétedett. Itt tartottuk egyetlen nagyobb pihenőnket kb 40 percet. Vettünk rendes fehér embernek való kaját , majd lenyomtam egy kávét, Alpár pedig a pálinkára szavazott. :) Itt lett volna az egyetlen pont ahol a Kinizsin adnak valamit a szervezők, mégpedig Teát..... ami jól esett volna, de Túrabögre hiánya miatt nem kaptam. A hátizsákomban hidratáló rendszer van plusz két 0.6 literes kulacsom szóval ezért nem vittem túrabögrét. Elég abszurd dolognak tartom ezt, egyszerű egyszer használatos poharakkal megoldhatták volna.

     Dupla C vitamin adag be, meg dupla Kalcium-Magnézium-Cink. Felül magamra vettem egy aláöltözetet meg a pólóm végül a fejlámpám is felkerült. Készen álltunk a vissza számlálásra, maradt szűk 30 kilométerünk. Attól féltem a legjobban, hogy egy ekkora szünet után, nem fogok tudni elindulni. Hát nem így volt, annyira helyrejöttük, mintha az első kilométereken lettünk volna. Belemenni az éjszakába úgy gondoltam a túra előtt, hogy mindenképp falkába tömörödünk. Bánya-Hegyről mikor indultunk tovább nem is jutott ez eszembe, elindultunk és csak mentünk, láttam hogy nincs senki előttem de nem paráztam a jelzés oké volt. Kiértünk egy nagyobb mezőre és akkor láttam, hogy mi vagyunk a falka vezérek, egy jó nagy sor követett minket. Ez volt az egész túra legkényelmesebb része, gyors tempóban mentünk nem kellett senki tempójához igazodnunk, ennek nagyon örvendtem. Alpár is nagyon jól bírta, a vízhólyagok biztosítottak minket, hogy nehogy elálmosodjunk. Nemsokára Koldusszálláson voltunk, gyors pecsételést követve 30-40 embert hagytuk a hátunk mögött. 85 kilométer környékén a jobb lábamon intenzív égő érzést érzek, próbáltam nem figyelni rá de egyre jobban fájt. Mondtam Alpárnak itt egy szervizelést meg kell ejtenem :) Cipőt lehúzom, óvatosan a zoknit is a sarkamról.... Mont Blanc-os bicskám kivettem és a szép méretes vízhólyagot már meg is lékeltem. Nem volt kellemes érzés tovább menni, de az égő fájdalmon kívül nem korlátozott semmi. Alpárt többször kérdeztem, hogy Zombi vagy?? :) kezdett egy picit sántítani, de mentálisan nagyon erős volt. Többször mondta, ha az egyik lába feladja a szolgálatot, ha kell kézzel teszi a sérült lábat előbbre minden egyes lépésnél.  Egyre kevesebb embert értünk be, itt már jól eloszlott a tömeg. Nagy nehezen elhagytuk a 90 kilométert is és pecsételtünk a Szent Péter templom romjánál. 

     Innen már csak ereszkedni kellett befele, nemsokára már Baj településen voltunk, többször szaladtunk ezen a szakaszon, mert végig a túra alatt azt mondogattuk, hogy az utolsó 3 kilométert azt szaladni fogjuk. Tatára ahogy beértünk a jelzés megszűnt, mivel nem igazán ismertük a várost nekünk az Ifjúsági tábor nem mondott semmit. Egész túrán sikerült nem eltévedni és itt a végére a városba vadul keresgettük a célt. Aztán megláttunk jó pár bajtársat és szaladtunk az utolsó métereken. Van aki mondta azért szalad mert lehet, hogy 6 percel meg tudja javítani a legjobb idejét..... Egész jó kis futóverseny alakult ki a végére, még oda is szóltam az egyik illetőnek, ha verseny akkor legyen verseny :) és akkor a maximumot hajtottam ki magamból :). 

   Beértünk behúzták a chippet, majd gratuláltak. El sem hittem, hogy most megállhatok nem kell idegeskedjek mennyi szünetet tartok :) Ohhh igen, első bálozóként éjjel 2:49 perckor értünk be, ez azt jelentette, hogy 19 óra és 22 percre volt szükségünk. 

    Felejthetetlen érzés volt, talán az arcunkon nem látszott, de belül éreztük :) Miután megkaptuk az oklevelet elvonultunk az ebédlőbe megettük a levesünket. Én ott helyben megjavítottam az órát, aludtam egy másfél órát :). Majd reggel 5 órakor távoztunk Tatai szállásunkra Bencéhez, aki sörrel jött elénkbe. :)

    

     Ezzel az idővel 1300 indulóból a 94 helyen fejeztük be a túrát, 720-an teljesítették. Szép kis túra, szép kis táv. Hogy jövőre jövünk-e???? Meglátjuk, nem arról van szó, hogy megszépül vagy sem a testi fájdalmakat az ember hamar elfelejti.... Jövőre tartogatjuk magunkat a Kazinczy 200-ra. Mi a határokat keressük és úgy érezzük még nem találtuk meg :) De talán 2 év múlva újra ott leszünk és akkor nem fogunk ilyen feszesen, keményen menni, hanem szép nyugodtan 23 óra 50 perces tempóval csak, hogy minél jobban élvezzük ezt a csodálatos túrát.

     U.I. Nem kell vacillálni, hogy részt vegyek, ne vegyek.... Bátran magasra kell emelni a mércét, edzeni kell és az ember átugorja a lecet :) Nem kell minden beszámolót komolyan venni, mindenki más.... sokan írják ez a rész nagyon nehéz, az a rész nagyon nehéz.... Ne felejtsétek a TEST csak a Kocsi, a KOCSIS te magad vagy és te hajtod a lovakat, úgyhogy csapj oda neki! :)