A Mont Blanc megmászása normál úton

     A Mont Blanc megmászásának ötlete egy jó ideje már felmerült bennem, ezt követte az alapos dokumentálódás, tervezés na meg edzés. Eredetileg június közepére terveztem feljutni az Alpok tetejére, de a szabadidő hiánya, az időjárás meg egyéb tényezők miatt elhalasztottam. Augusztus elején nekiláttam és összeszedtem a csapatot és megszületett az indulás időpontja is ami szeptember 10.-re esett. Ez az időpont megfelelt mindenkinek, de egy hónappal az indulás előtt dilemmákba ütköztem, amelyet az időjárás okozott. Mi lesz ha megteszünk ekkora utat és pont egy rossz időt kapunk?? Ez még magában nem jelent gondot, mert ott lehet várni a hegy alatt pár napot, de ha az Alpok valamelyik menedékházában szeretnénk aludni, akkor 30 nappal előre kell szállást foglalni. Mivel előre nem tudtuk milyen idő lesz, nem is tudtuk milyen időpontra foglaljunk szállást. Ezt kiküszöbölve megszületett a döntés, hogy sátorban fogunk aludni a hegyen, így nagyobb eséllyel juthatunk fel a csúcsra, de viszont jóval nehezebb hátizsákkal kell majd másznunk. Az utazást személygépkocsival terveztük, a csapatban 5-en voltunk és az egyik jelentkező fel is ajánlotta, hogy az ő autójával mehetünk. Majd az indulás előtt egy héttel bejelentette, hogy nem érzi olyan fittnek magát, hogy meg tudja mászni a hegyet így nem fog jönni... Mondanom sem kell, hogy így autó nélkül maradtunk...

     Mivel nagyon rá voltam készülve a túrára, ezért bevállaltam, hogy mennyünk az én autómmal. Eljött az indulás napja, a 2300 kilométeres utat levezettem megállás nélkül. Közel éjfél volt mire megérkeztünk a kiszemelt Campingbe, Chamonix-től kicsit távolabb lévő Saint-Gervais les Bains-be. Hullafáradtan a szakadó esőben felállítottuk a sátrat vacsoráztunk, majd alvás mert másnap indulunk a hegyre. Másnap reggel egy picivel jobb idő volt, lent sütött a nap de a hegyen tudtuk, hogy nem a legjobb az idő... már indulás előtt tudtuk, hogy csak egy jó-idős napunk van a csúcsra és az péntek 13.-a volt az :).

Válogatjuk a felszerelést és pakoljuk a legszükségesebb cuccokat

     Megreggeliztünk és nekiláttunk összepakolni a felszerelést, a kaját meg minden mást ami szükséges. Mint mindig mikor az összepakolás megvan, felpróbáljuk a hátizsákot, mondhatnom sem kell megijedtem egy picit a súlyától, de amit belepakoltam arra mind szükség volt, ezzel a csapat többi tagja is így volt. A 12:50 perces  vonattal szerettünk volna felmenni a Nid d'Aigle végállomáshoz ami 2372 méteren van.

Éppen, hogy össze tudtunk csomagolni autóba pattantunk és indultunk a fogaskerekű vonat állomásához. A Dome de Miage Campingnél kaptunk kedvezményes kártyát amivel fejenként 5 euróval olcsóbb volt a vonat. A Saint - Gervais TMB állomásnál jó nagy ingyenes parkoló van érdemes ott hagyni az autót.

Felszálltunk a vonatra és egyórás utazás után már a végállomáson voltunk közel 1500 méterrel magasabban.
     Innen indul a hegy normál útja, ami nem a legrövidebb a csúcsig de kétség kívül a legnépszerűbb.

A hegyi-vasút végállomása

     Az első napi célunk a Tete Rousse menedékházig való feljutás volt ami 3167 méteren van. El is indultunk, kígyózó sor volt a hegyen mindenki ment a maga célja fele. Szembe velünk nem nagyon jöttek, a rossz idő miatt nagyon kevesen tartózkodtak magasabban. Jó tempóban araszoltuk fölfele az egyre sűrűsödő ködben, a rossz idő ellenére nem tartottam attól, hogy talán ha fel is jutunk a csúcsra lehet hogy csak az orrunk elé fogunk látni a rossz idő miatt. Mivel ez a szeptember közepi időszak a mászószezon végét jelenti a hegyen nem ért meglepetés, hogy már 2700 méteren friss hóban kellett kapaszkodnunk fölfele. Normál esetben Augusztusban hóval csak a Gouter menedékház közelében 3800 méter magasan találkozhatunk. Ez számomra előnyt is jelentett hiszen nem kellett nagy melegben másszunk felfele, így nem éreztem megterhelőnek a 800 méteres szint emelkedést.

       Kettő és fél óra múltán fel is értünk a Tete Rousse menedékházhoz, amitől egy kicsit balra 100 méterre engedélyezett a sátrazás. Hamar fel is állítottuk a sátrakat, melegítettünk kaját teát majd szóba elegyedtünk a szomszédos mászókkal.

     Mivel mi sátorral terveztük meg a túrát elég szomorúan érintett az a dolog mikor egy Belga mászó közölte velem, hogy fent a Gouter menedékháznál már nem hagyják a sátrazást és elég nagy büntetések vannak aki mégis megteszi. Minderről én is tudtam, hogy nem engedélyezett a sátrazás azon a részen, de arról még nem hallottam, hogy 1500 eurós büntetéseket adnak... Ennek következtében úgy döntöttünk, hogy itt hagyjuk a sátrakat és majd a Vallot bivakban fogunk aludni 4362 méteren. Ezzel még nem volt probléma csak az aggasztott, hogy az ilyen felügyelet nélküli vész esetén használandó menedékházban nem fogunk tudni aludni az esetleges szemét miatt.

     Olvasztottam magamnak havat és készítettem egy termosz teát másnapra hogy reggel ne kelljen azzal is tölteni az időt, majd ezt követően korán bebújtunk a hálózsákunkban és készültünk aludni. Feri és Zsolt aludtak a másik sátorban Gyuri meg én az enyémben. Estére jól lehűlt a levegő a derékaljak alatt ropogott a hó a sátorban de én nem fáztam. Éjjel meg meg ébredtem de azért jól tudtam aludni. Gyurit észrevettem, hogy nem alszik és kérdeztem, hogy fázik? Mondta, hogy igen majd mondtam, hogy rakja a hátát az enyémnek hátha el tud aludni. Ez egy jól bevált dolog ha az ember fázik.
     Másnap reggel 7 óra után ébredtünk 8 fele kimerészkedtünk a sátorból, nem volt amiért sietnünk mert a napi cél az volt, hogy 4362 méterig feljussunk a Vallot bivakházig.

A sátor belseje csillogott a ráfagyott kondenzvíztől

     Amint kiszálltam a sátorból kellemes meglepetés ért egész jó idő volt, de ez a jó kedv nem tartott sokáig, mivel reggelizés közben amikor kinyitom a termoszt, hogy igyak egy pohár jó meleg teát észrevettem hogy a tea nem hogy meleg, hanem egyenesen teli van jégkásával. Kicsit felmérgesedtem és eldöntöttem, hogy nem is viszem a termoszt tovább hanem otthagyom a sátorban.

     Mindenki jó állapotban volt, felvettük a hágóvasakat összekötöttük magunk és elindultunk a Gouter menedékház fele. Még felhős volt az ég de egyszer egyszer azért meg meg mutatta magát a 800 méterrel magasabban levő Gouter menedék. nemsokára, hogy elindultunk elértük a Grand Culoirt ahol évente több ezer tonna kő, szikla zuhan lefele és ez kikerülhetetlen, hogy ezen a részen az ember ne haladjon át. Ki kell várni a jó pillanatot, az üres járatot amikor az ember hamar átszalad ezen a részen, itt rengeteg baleset történik, hiszen az ököl nagyságú kövektől kezdve focilabda vagy annál nagyobb darabok is potyognak lefele.

Az új Gouter menedék fent a gerincen

Gyuri (bal) és én (jobb)

     Mielőtt elindultunk volna a sátraktól egy hatalmas lavina zúdult le Aiguille du Bionnassay csúcs alól, majd ahogy haladtunk felfele láttunk két kisebbet is.

Aiguille du Bionnassay 4052 m

     Ahogy haladtunk egyre jobb lett az idő, nagy lelkesedéssel másztunk felfele, néha a tömeg miatt kellett várni egy kicsit, vagy a szűk részeknél elengedni az embereket. Időnként kibontottam egy csokit, egy energiaszeletet és mentem tovább. Habár már jóval 3000 méter felett jártunk nem éreztem semmi különöset, jó erőben voltam pedig minden egyes lépésemmel újabb személyes magassági rekordot állítottam fel, mivel nem voltam még ilyen magasságban. Sokan figyelmeztettek, hogy 3500 felett más a levegő jobban fárad az ember érezhetően kevesebb a levegő, a nehéz zsákomat cipelve ezt még nem éreztem de őszintén mondom nem is tartottam ettől, hogy rám tőr a hegyi betegség, de azért kíváncsi voltam, hogy hogyan fog viselkedni a szervezetem.

Feri , Zsolt és legalul piros sisakban Gyuri jönnek utánam

    A Grand Culoir után eltettük a kötelet és nem mentünk összekötve a gyorsabb haladás érdekében, nem is volt szükség rá úgy érzem, habár a legtöbben le és felfele is mind összekötve másznak.

Kiértünk a Gouter gerincre

A régi Gouter menedékház teraszán leültünk ettünk, pihentünk egy kicsit majd bementünk Gyurival az új menedékházba.

     Mivel Gyurinak a hálózsákja nem volt a legmelegebb és nem is érezte magát a legjobban ő szeretett volna az új menedékházban aludni. Gondoltuk egy próbát megér be is mentünk, habár nem volt foglalása. Mikor odamegyek a recepciós hölgyhöz megkérdem szabad hely van, ő közli velem, hogy ha nincs foglalásunk akkor sajnos nincs. Gyuri, feltétlenül itt akart aludni és azt mondta, hogy úgy hallotta, hogy drágábban foglalás nélkül is van egy pár tartalék ágy és mennyek kérdezzem meg. Visszamegyek a recepciós nőhöz, mondom neki, hogy 90 euróért lenne egy hely? Hát itt bizony nem úgy működnek a dogok, mint nálunk.. a nő nagy felháborodva ezen szavak hallatán szépen semmi udvariasság nélkül kitessékelt minket.  Így hát Gyuri is kénytelen volt velünk tartani és éjszakázni a Vallot bivakba.

Zsolt a Gouter menedék után

Itt már igazán jó idő volt, a felhők alattunk, a szél nem fújt minden adott volt a másnapi csúcsmászáshoz. 

A Gouter menedékházban történt akció után kissé megrogyva, de megyek Zsolték után

Aiguille du Midi

     Nem messze, ahogy elhagytuk a menedékházakat bámulatos panoráma tárult elénk, egy felhőablakon át beláthattunk egész Chamonix-ig, szemben velünk talán az egyik legszebb csúcs az Aiguille du Midi 3842m. Nagyon hosszú meredek terep megtétele várt ránk egész a Dome du Gouter csúcsig ahonnan egy nagyobb plató átszelése után egy eléggé meredek csonttá-fagyott emelkedő leküzdése után megérkeztünk a Vallot Bivakig.

Útban a Dome du Gouter fele

A Dome du Gouter csúcs melleti platóról elénktárul amiért jöttünk a Mont Blanc Csúcsa (középen a szikláknál a Vallot Bivak)

     Teljesen felpörgetett amikor első alkalommal elénk tárult a Mont Blanc csúcsa, az esti szállás a Vallot bivak. Habár délután volt, bennem még felmerült az az ötlet is, hogy ha elérem a Vallot bivakot, leteszem a csomagom és még aznap felmegyek a csúcsra, mert mi van ha  holnapra elromlik az idő. A csúcsról jött velünk szembe 3 Japán mászó, megkérdeztem tőlük milyen az idő fent, mondták, hogy szuper szélcsend van, tökéletes a csúcsmászásra.

Vallot Bivak, régebben meteorológiai állomásként szolgált

     Megérkeztünk a Vallot bivakba, kissé féltem, benyitni, hogy milyen körülmények fogadnak, lehet-e itt aludni? Beléptem és kellemes meglepetés ért, tisztaság volt bent szemetet nem lehetett bent látni. Olyan 20 fő számára biztosít alvóhelyet ez a rozsdamentes acél doboz. Ágyak nincsenek de magas priccsek egy centiméteres gumival fedve, tehát nem kell a derékaljat simán az acélra kiteríteni. Hamar le is terítettük a derékaljakat, kikészítettük a hálózsákokat. Mikor érkeztünk 3 személy volt bent, de nem sok időre rá érkeztek lengyelek, koreaiak egészen benépesedett a bivak. Közben én lemondtam az aznapi csúcsmászásról minden a terv szerint maradt, miszerint másnap indulunk a csúcsra. Közben vacsoráztunk jeget csákányoltunk, főztünk. Feri és Gyuri bejelentette este, hogy holnap nem hiszik, hogy jönnek a csúcsra. Gyurin láttam, hogy nincs jól és Feri sem érezte jól magát. Lefekvés előtt kimentem készítettem egy pár képet a naplementéről.

   

     Bebújtunk a hálózsákba hamar el is aludtunk, de nem sok időre rá felébredtem annyira fújt a szél, hogy nem lehetett tőle aludni néha még éreztem azt is ahogy az egész Bivakot mozgatja. Kicsit bosszantott a dolog, hiszen nem tudtam mekkora is ez a szél, hisz ez a csúcsmászáskor akár le is fújhat a vékony gerincről. Egész éjjel így telt el szinte folyamatosan ébren voltam. Öt órára volt megbeszélve a felkelés, kicsivel öt óra előtt hallom nyílik az ajtó, érkeztek a Gouter menedéktől a csúcsmászók. Nem kellett sok idő és a csúcsra igyekezők mind betértek a Bivakba egy kis teát inni, még egy nadrágot felvenni. Teljesen átjáróház lett a bivakból.

   

    Így nézett ki a beáramló tömeg, nem törődtek semmivel ültek a lábamra, hágóvassal járkáltak a földön hagyott felszereléseken. Gondolkoztunk Zsolttal, hogy induljuk most vagy egy kicsit később, aztán arra jutottunk, hogy megvárjuk amíg világosság lesz és elindulunk akkor. Mikor már kevesebben voltak a bivakban kiszálltunk a hálózsákból ittunk egy teát benyomtunk egy kis energia szeletet és készültünk a csúcsra. A melletünk alvó lengyelektől megkérdeztem ők jönnek-e, azt válaszolták ilyen szélben nem. Feri és Gyuri is egyértelműen azt felelték, hogy ők sem jönnek. 

    Beöltöztünk és indultunk a csúcsra, mivel Feri és Gyuri nem jöttek ezért a táskákat nyugodtan hagyhattuk a bivakban mert volt aki vigyázzon rá. A kamáslimba beraktam egy tartalék kesztyűt, a másikba pedig a Székelyzászlót. A zsebeimbe volt csúcs csoki, energiagél. 

     Most éreztük a szelet ami egész éjjel nem hagyott aludni, hideg is volt a nyakamban lévő magasságmérő ahogy kiléptünk -12 fokot mutatott, de tudtam hogy ez testközelben van. Tapasztalatom szerint -20 körül lehetett plusz e mellé a 90-100 kilométeres szél. Szerencsére a ruházattal nem volt baj nálam, nem éreztem a szél hidegét csak azt hogy rángatja rajtam a kabátom a nadrágom meg, hogy ide oda lökdös.

    A szél felkapta a lefagyott firnen lévő fagyott porszem méretű havat és szórta az arcunkba, habár a maszk és a szemüveg védte az arcunk nagyrésztét, de ahol nem ott rettentő fájdalmas volt elviselni ahogy a 100 kilométeres szél  az arcunkba csapja a szúrós havat.

     Nagyon jól éreztem magam, jó erőben voltam, nem éreztem a fáradságot, csak mentem elől, közbe közbe visszanéztem Zsoltra kérdeztem minden rendben van és faragtuk le az utolsó megmaradt métereket. A szél egyszer egyszer arra kényszerített, hogy levágjam a fagyott hóba a csákányom lekucorodjak és jó erősen markoljam, hogy ne repítsen be a túloldalra. A kötél Zsolt és köztem a levegőbe ívesen hajlott a szél erejétől, de mi mit sem törődve csak mentünk Európa legmagasabb csúcsára. A Bosses vékony gerinc előtt megelőztünk egy mászó csapatot. Ahogy kiértünk a főgerincre és megpillantottam a csúcsot az adrenalin szintem az egekbe szökött, futni tudtam volna a pengeéles gerincen, aminek egyik oldala Franciaország a másik meg Olaszország.

  

     A tökéletes időnek köszönhetően nagyon messze el lehetett látni, látszott ahogy a horizont enyhén meggörbül, ez nagyon kevésszer adódik meg a hegyen, a tiszta időnek és a térség legmagasabb pontján lévő mászónak van amikor van szerencséje, hogy mindennek szemtanúja lehessen.

    

Jómagam és Zsolt felértünk a Mont Blanc csúcsára 4810 m (2013.09.13)

    Felértünk a csúcsra, őszintén összecsaptunk és gratuláltunk egymásnak. A táj gyönyörű volt, egész Svájcig el lehet látni,  egy álom beteljesedett. Készítettünk pár fényképet, közben felért egy másik csapat is a csúcsra, gratuláltunk nekik is. Ők megkínáltak egy kis Mont Blanc sörrel, ami akkor nekem nagyon erősnek tűnt de jólesett.

Zsolt

    Felhívtam, egy pár ismerőst, elújságoltam, hogy megcsináltuk és azzal mentünk is lefele. Összesen 15 percet ülhettünk a csúcson, vidáman mosolyogva elindultunk lefele közbe fel-fel kiáltottam: ez az megcsináltuk. A csúcs elérése számomra csak félút, az igazi sikert csak lent mikor leérek a hegyről akkor élem át.

    Nagyon hamar leértünk Feriékhez a bivakházba, én szerettem volna még aznap lemenni a hegyről, de a többiek azt mondták maradjunk még egy éjjelt a bivakban. Nem nagyon ellenkeztem nekem is jólesett, hogy bebújhattam a hálózsákomba és egy jót aludhattam.

 

    Másnap korán reggel keltünk sötétben indultunk lefele, már nagyon hiányzott, hogy rendes ásványvizet igyak, ne csak hóból olvasztott teát. Délutánra leértünk a fogaskerekű vonathoz. Szomjasan, fáradtan érkeztünk meg a campingbe, ahol lenyomtam én is egy jó fekete Guinness sört.

      A Mont Blanc normál utja technikailag nem nehéz, de viszont jó fizikum és nagy akarat meg kitartás kell a megmászásához. Az igazi nehézségét valóban a magassága jelenti, nagyon sok ember hegyibeteg lesz ami meggátolja a csúcssikert, hiszen nagy fejfájással jár. Számomra életre szóló élmény volt ez a túra és biztos vagyok, hogy még visszatérek e csodálatos hegyre, ha nem is ezen az úton hanem valamelyik nehezebb útján.  Teljes siker akkor lett volna, ha mind a négyen feljutunk és közösen örvendünk a sikernek, de tudom, hogy Gyurinak is nagy élmény volt ez és még biztosan visszatér, a hegy megvárja!

 A túránkról egy kis videó: