Bucegi Jepi völgy-túra

     Nyár közepén terveztük, hogy mennyünk valahova a közeli hegyekbe, a döntés nem volt egyszerű ezért felirtunk 4 hegyet és húztunk egyet. Úgy esett, hogy a Bucsedzs lett kihúzva. Az indulás előtt mindenki visszamondta a túrát ilyen-olyan okok miatt... Persze én már lélekben fel voltam készülve, hogy megyünk így egyedül is nekivágtam. Az időjárásról annyit, hogy láttam nem lesz valami jó, de tudatosan választottam az időpontot olyankorra amikor abszolút nem ígérkezett jónak. 

A túra kezdetén ilyen idő volt.

Reggel kocsiba pattantam és indultam a túra kiinduló pontjához, Busteni-be ami 3 órás út.  Megérkeztem, felhajtottam a Busteni-i felvonó utcába majd az utolsó házak után leparkoltam az autót. Sokat nem szöszmöszöltem felhúztam a bakancsom és vágtam is neki az 1600 méter szintkülönbséget leküzdeni, mivel a cél a Bucsedzs legmagasabb csúcsa volt ami 2507 méteren van, én meg 900-ról indultam. A jepi völgyön indultam el, aki járt már a bucsedzs-ben felvonóval a Sfinx-ig az majdnem végig e völgy felett megy.

     A turistajelzés kezdetén ezzel a két táblával találkozunk, ami tájékoztat, hogy milyen veszélyes ez a szakasz. Na de már ezt nem kell komolyan venni, a túra végéig nincsenek kitett szakaszok, nyári időben abszolút nem igényel semmilyen speciális tudást, csak két jó erős lábat. Amiért mégis jónak találom e táblák ottlétét az az, hogy sok teniszcipős, szandás, papucsos bukaresti emberkét elijeszt a túrától, akiknek gőzük nincs a túrázásról, csak azért tévednek oda mert, Busteni télen nyáron nagyon látogatott üdülő.
     A táblák után a jelzés bevezet az erdőbe és ott visz 1,5 órán keresztül egészen az erdőhatárig. Ahogy egyre haladtam felfele a túra előtti lelkesedésem úgy csökkent. egyre jobban kezdett befelhősödni és igen valljam be nem nyugodtam meg a minden 50 méteren fákra szegezett VIGYÁZZ MEDVE tábláktól sem.  

     Péntek volt de egy óra menetelés után nem találkoztam emberrel, biztosan a rossz időjárás előrejelzés miatt nem voltak túrázok a hegyen, pedig ez egy nagyon népszerű út. Amint mentem felfele, néztem a magasságmérőm és fújtam a nyakamban levő sípot a medvék ellen.

     Amint próbáltam zajt kelteni, egyszer hallom, hogy valaki ugyanolyan intenzitással sípol mint én. Rá egy 10 percre össze is találkoztunk, egyedül volt az illető és mondta, hogy ne idegeskedjek mert már mindjárt kiérek az erdőből és következik egy jó nagy málnás rész és éppen érik a málna, jól belakmározhatok. Mondanom sem kell ezzel még egyet rontott helyzetemen... Amúgy nem tartok a medvéktől, az igazi vad medvéktől, mert azok elkerülik az embert ha zajt csap, de ezek a tróger Sinaia és Busteni-i medvékben nem bízok amelyeket az emberek etetnek az autójukból....

Középen a zerge legelészik

     1,5 óra után kiértem az erdőből és 1700 méteren voltam, 800 métert jöttem szintben ennyi idő alatt ez nálam egyéni rekord. Kicsit a nap is kisütött, én megálltam egyet pihenni meg egy csokit lenyomni. Most már, hogy egész jól láttam minden fele, kicsit megnyugodtam... az az igazság, hogy egyedül nem szoktam túrázni és ezt az oldalát nem ismertem ennek a dolognak....

    Majdnem 1900 méteren voltam amikor, láttam hogy egy jó sűrű felhőbe megyek bele. Többen is jöttek velem szembe és érdeklődtem, hogy mekkora a hó, mert egy-egy meredekebb oldalon elég szépen meg volt maradva ahhoz képest, hogy július közepe van. 

    Egy kacskaringós ösvény vezetett felfele, eléggé meredekké vált néhol lánc van felszerelve a biztonságosabb átkelés érdekében... Nemsokára felértem a Caraiman menedékházhoz, ami a turisták előtt nem áll nyitva, mivel magán kézben van.... Két jókora kutyát vettem észre a sűrű ködben, gondoltam elbeszélgetek a menedékházra vigyázó személlyel, de sajnos volt olyan jó fej, hogy jó hangos köszönésemet nem fogadta és én még kétszer ráköszöntem de semmi reakció nem volt.  Nem is időztem az Omu csúcson levő menedékházban volt foglalva szállásom és jó időben ott szerettem volna lenni. Közben hallottam, hogy egyre jobban dörög, a sűrű köd megnehezítette tájékozódásom és itt a menedékháznál 3 fele ágazik az út, nekem a Caraiman párkányon volt betervezve a túra egészen a keresztig. Egy kicsit keresgettem az utat de végül meggyőztem magam, hogy csak jó úton vagyok habár jelzést nem láttam, biztosan volt de a nagy ködben nem vettem észre. Eleredt az eső is meg az egyre hangosabb dörgések is arra késztettek, hogy kapkodjam a lábam.  

Felbukkant a Caraiman kereszt

A ködben majdnem semmit nem láttam, csak a bakancsom előtt, hogy hova teszem a lábam, majd egyszer-egyszer csökkent a köd sűrűsége és felbukkant a Caraiman kereszt aminek a talapzatába be lehet állni az eső elöl. Már majdnem ott voltam a kereszt alján található beton lépcsőknél mikor a sűrű ködben tejfehér lett minden mintha tejbe estem volna és nagyjából ezzel egyidejűleg akkorát dörgött, hogy a hasfalam éreztem ahogy berezonál.... nagyon közel csaphatott le a villám, de az a legvalószínűbb, hogy a  bazi nagy fém keresztbe csapott bele. Én egyből felsprinteltem a kereszt alá és beálltam a beton alapzatban levő ajtó mellé. Nem vagyok az az ember aki könnyen magára csinál, de ennyire közel soha nem voltam, hogy a dísz-századba kerüljek, ahogy bemenekültem a telefonomból az aksit kivettem nem tudom ér e valamit de akkor ez nagyon ésszerű dolognak tűnt. Mivel a Caraiman kereszt az már a Bucsedzs platónak a széle, elég nagy a valószínűsége, hogy ha az a bazi nagy fém kereszt nincs ott, pont belém vág a villám... Egy órát üldögéltem a beton szarkofágban, közben a dörgések egyre távolabbról hallatszottak de nem mertem kimenni onnan. Aztán úgy döntöttem lesz ami lesz én nekem el kell jussak a menedékházig. 

    Nem telt bele 5 perc ahogy elindultam és a köd leült a hátam mögött hagyott völgybe, aminek nagyon megörültem. 

A nap hátralevő részében aránylag jó idő volt, jött ment a köd, de attól tökéletesen lehetett tájékozódni. Elmentem a Costila torony mellett, jól messze elkerültem mert a lövész tornyok közelében ugattak rendesen a kutyák és nem volt kedvem még azokkal is barátkozni...

    Innentől egy hosszú másfél órás séta várt rám az Omu csúcsig, és maximálisan élveztem a pillanatot a tájat a köd játékát ahogy egyik pillanatban még itt van a másikban meg ott. 

Még mielőtt elértem volna esti szállásom eleredt az eső, de csak egyre arra gondoltam, hogy a menedékházban vár a meleg pacal leves és a forralt bór. Megérkeztem a menedékházba nagyon kedves személyzet fogadott, elfoglaltam az ágyam egy közös lager szobában amelyben volt vagy 10 emeletes ágy. A forró pacal leves meg a forralt bór nem maradott ki, utána egy kis csokizás és megmásztam csomag nélkül pár perc alatt két 2500 méter feletti csúcsot. 

2507 m Omu csúcs, alatta a menedékház

Közben amíg átmentem a másik 2500 méter feletti csúcsra a ködben nagyon jó fotókat lehetett készíteni. 

Vf Ocolit 2503 m

     A rövid csúcsmászások után visszamentem a menedékházba ahol a szoba már egészen benépesedett, beszélgettünk majd kimentünk néhányan a naplementét megnézni egy forralt bór mellett.

      Kora este lefeküdtem és hamar el is aludtam. Másnap reggel 8 órakor már útra kész voltam de sajnos egy nagyon ködös nap várt rám... Már jó két órája mehettem hol esett az eső hol nem, mikor elkezdtem bolyongani a ködben. Mivel ez egy nagy lapos plató a jelzéseket oszlopokra szokták festeni, de egy idő után nem találtam egy oszlopot sem... Nem pánikoltam be pedig már egy órájánál több, hogy nem tudtam merre kell mennem, elővettem a térképet elő  az iránytű és próbáltam kinézni a helyes irányt. Elraktam a térképet és mentem az iránytű után de semmi nem kaptam az ösvényt ami levezet a Caraiman keresztig. Belebotlottam egy juhnyájba majd a csobán fiút faggattam a helyes irányról, amit ő is arra mutatott amit én is megállapítottam az iránytűvel... elmentem az általa vélt irányba de mind szakadékokba ütköztem, aztán mondtam kísérjen el az ösvény kezdetéhez.... Hát igen elkísért és megoldódott a probléma pedig én jómagam is csak pár méterre térhettem el a helyes iránytól. Lefele menet kezdett kitisztulni azelőtti nap nem is láttam egyáltalán azt a részt pedig ott jöttem.

A Caraiman menedékháznál kezdtem találkozni azokkal akik korán indultak Busteniből, mindenki az időről érdeklődött de nem akartam semmi félrevezetést csak annyit mondtam, hogy a két nap alatt annyiszor változott az idő, hogy egyszer egyszer úgy éreztem el vagyok tévedve.

Jepii völgy

Leértem a Caraiman menedékházhoz, ahonnan beláttam már a napfényes Busteniba, csak mielőtt még lent napozhattam volna még egy félórát ereszkedtem a ködbe az alábbi ösvényen.

    Mivel, hogy szombati nap volt jelentősen megnőtt a túrázok száma, ebben a magasságban még volt bakancs a lábukon de ahogy egyre közeledtem Bustenihez annál több papucsos meg szandás turistával találkoztam, sokan kérdezték még mennyi van a keresztig én pedig mondtam nekik, hogy nem sok. Az ilyen turisták után szoktak általában a bucsedzsben futkározni a hegyimentők, azok a lenti táblák ezt próbálnák megakadályozni. 

Kissé megfáradva leértem az autóhoz, ahol rájöttem, hogy egyedül  az elkövetkező időben túrázni nem fogok, ehhez hozzájárult a ködben való bolyongás a villámos történet, na meg tudatosan rossz időben nem tudom ha még lesz kedvem túrázni. Sokat nem engedett látni ez alkalommal a hegy, de ezt a túrát egyhamar nem felejtem el.

Turámról itt van egy kis videó összefoglaló: