Az ősz közepére terveztem egy jó izgalmas túrát, ami igazi kihívás tapasztaltabb túrázóknak is, ez nem más volt mint, hogy a Fogarasi havasok teljes gerincén végigmenjünk a Királykő lábától Plaiul Foii-tól egészen Vöröstoronyig az az a fogarasi havasok nyugati végéig. A túra hossza 90 kilométer több mint 7000 méter szintet kell leküzdeni felfele és lefele 6500 métert. Hamar megérkezett az első hó a fogarasba, a túra előtt egy héttel néhol már egy méteres havat mértek ezért bekerült a hátizsákba a hágóvas is.
Ilyen jellegű túrán még nem vettem részt, a gerinc nagy részén még nem is jártam szóval igazi kihívás volt számomra. A túra nehézségét az adja, hogy 9 napra terveztük, hogy végigmegyünk rajta, de ennyi időre elég sok élelmet kell vinni na meg a kötelező alap cuccokat, téli nehéz hálózsák plusz sátrak, hogy ne legyünk a bivakházakhoz kötve.
Öten gyűltünk össze e nagy feladat teljesítésére, október 7.-én találkoztunk Brassóban, volt akit már ismertem volt akit még nem. Aznap megejtettünk egy brassói városnézést meg egy borozást. Estére meglett a teljes csapat, megérkezett Dani is Budapestről. Melinek a szüleinél aludtunk, majd kora-reggel indultunk Zernyestre Plaiul Foii fele ahonnan gyalog folytattuk utunk.
Kilenc napra elegendő kajával jó nehéz zsákokkal el is indultunk. Igazi kellemes idő volt, habár az árnyékban nem volt valami nagy meleg. Mindannyiunknak 30 kiló közeli volt a zsák Zsoltnak és Daninak még nehezebb.
Egy jó órás menetelés után magunk mögött hagytuk a Plaiul Foii menedékházat, ahol adoptáltunk egy nagyon helyes jó méretes kutyát. Itt már kezdtük érezni, hogy ekkora súllyal nem lesz könnyű feladat véghezvinni a tervezett szakaszt. A Rudarita erdészházig enyhén emelkedő erdei úton kellett mennünk, ahol elég sok autó közlekedett, hogy könnyítsünk egy picit a túrán leintettünk egy autót ami felvitte az ötünk csomagját és engem egészen az erdészházig. Én egy jó félórát kellett várnom a többiekre míg ők csomagok nélkül utolértek.
Itt megnéztük a térképet majd balra tértünk még mindig makadám úton folytattuk utunk a Lerescu patak mentén. Ezen a részen már van néhány turistajelzés a piros sáv amelyet a túra végéig kell követnünk.
Félórányi gyaloglás után a jelzés balra letér az útról és egy jó meredek erdőben kacskaringózik felfele. Szintben ahogy haladunk egyre magasabbra a hó kezd egyre mélyebb lenni, egyre nehezebb a haladás egyre jobban szívja ki az energiánkat.
A vizes hóban rengeteg medve nyomot véltünk felfedezni. Utunkat kisebb tisztások keresztezték, majd széldöntéses részhez értünk ahol a jelzések kezdtek eltűnni, az ösvény sem egyértelmű, hogy merre kell menni de a hozzánk csatlakozó kutya egészen jól vezetett minket, néha megtaláltunk egy egy jelzést, ezért vakon bíztunk az ebben amely ha lassabban mentünk a kelleténél bevárt minket vagy visszajött megnézni, hogy miért is vagyunk ilyen lassúak.
Egyre sűrűbben kezdtünk megállni pihenni, így hát mikor kiértünk egy tisztásra a Lerescu csúcs közelében 1690 méteren úgy döntöttünk, hogy mára ennyi fért bele és felállítjuk a sátrakat. Nagyon jó kilátás volt a Királykő nyugati falára na meg a Pecineagu tó fele. Miután becuccoltunk a sátorba már reszkető szemekkel alig vártam, hogy vacsorázzak. Úgy döntöttem nem cipelem tovább a nehéz konzerveket és elsőnek azokat fogom megenni.
Gyönyörködtünk a naplementében majd kora este bebujtunk a hálózsákokba és aludtunk.A reggeli korán kelés nem jött össze, de 8 óra előtt valamivel már a sátorból kibujtunk és reggeliztünk. 9 óra után valamivel el is indultunk. A víz készleteink közben már padlón voltak ezért a reggeli teánál, kávénál már hóval is rásegítettünk, ideje volt feltölteni a kulacsokat. Egy oszlopon láttuk, hogy 300 méterre van egy forrás, így hát a csomagokat lepakoltuk Dani ott maradt és mi mentünk megtölteni. Mentünk már egy jó ideje de csak nem volt forrás aztán valami csordogálást a távolban csak hallottunk így továbbmentünk és valóban ott volt a forrás, még a maci is arra járt inni jó méretes nyomait hátrahagyva a turisták számára.
Lassan felértünk a Comisu csúcsra ahol van egy jó kis bivakház is és innetől már a Fogaras főgerincén voltunk. Rövid pihenő egy kis nassolás és újra a hátunkra vettük az ólomnehéz zsákokat.
Fokozatosan kapaszkodtunk egyre magasabbra, egyre nehezítette a dolgunkat a megolvadt hó meg a bakancsom is kezdett beázni, ezt még tetézte az is, hogy a jelzéseket nem lehetett látni és egyfolytában kellett figyelni az irányra, hogy jó irányba haladjunk. Magunk után hagytuk a Lutele csúcsot a Nagy Berevoescu csúcsot is, de ez már egy nap veszteséget jelentett, mivel a terv szerint első éjszakánkat a Berevoescu bivakban kellett volna töltenünk. Itt már kezdtem aggódni a kaja készletünk miatt, mert ha kifogyunk a kajából akkor kénytelenek leszünk levonulni a hegyről.
| Meli és a mellénk szegődött kutya |
| Csoportkép balról jobbra: Én, Meli, Zsolt, Zoli, Dani |
Igazán jó hangulatunk volt, szép tájakon jártunk az elmúlt két nap és az időre se panaszkodhattunk. A nap további része beszélgetéssel teázással telt. A bakancsaimat Zoli kivitte és felkötötte száradni az útba igazító táblákra.
Másnap reggel ez a kép fogadott minket egy szürke nedves ködös idő, egyedül aminek örvendtem az az volt, hogy a táblára kötött bakancsom csont száraz volt.
Indulás előtt lementünk a forráshoz feltöltöttük víz készleteinket és indultunk tovább.
A nap elején nem kellett nagy szintet leküzdenünk, ugyanazt a magasságot tartottuk de megnehezítette a tájékozódást az egyre sűrűsödő köd. A túra előtt az időjárás előrejelzést tanulmányozva arra a következtetésre jutottam, hogy pár cuccot nyugodtan kihagyhatok a hátizsákból, ezért tudatosan nem vittem plusz nadrágot meg eső kabátot a súly csökkentés érdekében. Igaz egy jó proshell kabáttal mentem ami aránylag elég jól bírja az esőt, de az igazság az, hogy arra gondoltam, ha csapadék lesz az hó formájában érkezik és ezért nem is csomagoltam fel az esőkabátot. A napfolyamán kiderült, hogy ez óriási hiba volt mert biza megérkezett az eső ami eleinte még tűrhető volt de annyira kezdett fokozódni, hogy az utunkat keresztező elhagyatott bivakba be kellett térnünk. Ezt a bivakot már nem lehet ott-alvásra használni tele van szeméttel, betört tetőzet éppen, hogy 5-en befértünk valahogy.
Egy jó félórás kényszer szünet után az eső alább hagyott és folytattuk utunk, néha elállt az eső aztán perceken belül elkezdte megint. 3 órája mehettünk ezen a napon mikor elértünk a Zarna bivakhoz ami 1923 méter magasan van. Ez egy nagyon jól szigetelt bivak újonnan épített, asztal és emeletes ágyakkal nagyon vonzott, hogy aludjunk itt. Mivel még csak dél körül volt arra a döntésre jutottunk, hogy muszáj tovább mennünk és elérnünk a kis ablak vagy az Urlea bivakhoz. Komoly terep következett, csak emelkedett és nem lehetett látni a végét, majd valamivel több mint 500 méter szintkülönbség megtétele után Zolival elsőként megérkeztünk a Fundu Bandei csúcshoz ami 2454 méteren van itt már kezdtünk átázni rendesen de biztató volt az, hogy a táblán 30 percet mutatott az urlea bivakig. A többiek a hátunkban jöttek csak nem láttuk őket a nagy ködben de a vizes hóban jól látszottak a nyomaink így elég gyors tempóban próbáltunk eljutni a bivakig. Mehettünk egy jó ideje már több mint 30 perce és sehol se volt a bivak. Annyira át voltunk ázva, hogy sátorban lehetetlen lett volna megszárítani a ruháinkat. Bolyongtunk Zolival a platón és hosszába széltébe kerestük a bivakot. A plató másik felén belebotlottunk jelzőoszlopokba rajta némi infóval, de nem az ami nekünk kellett volna. Következett egy kisebb emelkedő majd egy nagyon havas rész amin keresztül egy traverzet kellett volna összehoznunk, hogy leereszkedjünk a bivakhoz amit nem láttunk. Zolival tanakodtunk mi legyen mit tegyünk, én ránézésre elég veszélyesnek láttam azt a sziklás oldalt, a vizes hóban a hágóvasak sokat nem értek volna így nagy esélye volt, hogy balul süljön el az egész.
Közben a csapat másik fele is megérkezett, mi már meghoztuk a döntést, hogy a Zarna bivakig vissza megyünk mert annyira át vagyunk ázva, hogy lehetetlen kiszárítani a cuccokat sátorban. Mindenki benne volt, habár nagyon bosszantó volt 500 méter szintet kimászni majd utána visszatérni, egy napot elpocsékolni. Itt már nyilvánvaló volt, hogy a teljes gerinc bejárásnak lőttek, az élelem hiánya miatt.
Fújt a szél fáztam rendesen az aláöltözékem beázott a combomnál, az alsó gatyám is tiszta víz volt. Örült tempóban mentem visszafele, egy fél óra múlva már a Zarna bivakban vetkeztem le és cseréltem le a vizes cuccaimat. A hátamnál a kabát is beázott a varrásoknál meg a hátizsák pántja alatt is a nagy súlytól.
Lecseréltem amit lehetett persze az egyetlen nadrágom is teljesen vizes volt, így amíg jöttek a többiek én már ki is terítettem a bivakban mindenem. Megérkeztek a többiek idővel és ők is kiterítették a cuccokat, persze a kicsi bivakban zsúfolásig kihasználtuk a helyet mivel kint nem lehet szárítani semmit.
Volt nálunk egy kis szilva pálinka, na ezt a cuccot kimondottan ilyen alkalmakra találták ki mikor vacogsz mint az őszi falevél nagyon sokat javíthat az ember állapotán. Vacsorázás után a felső szinten aludtunk a hálózsákba szárítottam a vizes polárom meg az aláöltözetem ami rajtam volt természetesen vizesen. Hát az első fél óra nem volt kellemes a zsákban feküdni, de utána kezdett száradni és 2-3 óra múlva meg is volt száradva. Ez egy nagyon kemény nap volt, mindenféle képen fizikailag is és pszichikailag is, meghoztunk egy döntést és vacilláltam rajta, hogy jó volt vagy sem.
Reggel ébredés után, jobb idő fogadott, így indulásig rögtönöztünk egy szárítót és kipakoltuk a cuccokat.
Szép idő volt, némi felhővel az égen de látszott, hogy ebből csak jó idő lehet. Úgy döntöttünk, hogy az Urlea menedékhelyig nem ott a gerincen megyünk ahol a tegnap, hanem alól a piros pont jelzésen az Urlea patakig, majd azt követve a bivakig.
Mire összecuccoltunk, már hétágra sütött a nap egészen jó kedvel haladtunk tovább. Amit nagyon szeretek a Fogarasban az az, hogy bármerre jársz könnyen pótolható a víz, teli van forrásokkal. Ahogyan közeledtünk az Urlea patakhoz, eléggé vizes volt a terület, de nagyon szép kis tengerszemek jönnek itt létre amelyek tele vannak vízi növényekkel.
Nagyon változatos volt a táj kezdve a kis tengerszemektől az üde zöld növényekig, ezt körbe ölelte a felettünk lévő havas gerinc, egészen elképesztő volt.
Ilyen rendes kutyát még nem láttam aki velünk jött végig, soha egyet nem ugatott, ha ettünk nem bambult bele az arcunkba nyálazva, hanem türelmesen leült és tudta, hogy úgy is adunk neki valamit. Persze a kaja készletünk véges volt így nem tudtunk neki elegendő élelmet adni.
| Nézegetjük a térképet |
Letáboroztunk a menedékhelyen, Zsolt, Meli és én elindultunk felfele a gerincre csak úgy csomag nélkül. Akkor már láttam előző nap hol fordultunk meg és tértünk vissza nagyon jó döntés volt szerintem, kezdve attól, hogy már fáradtak vizesek voltunk, kisebb lavina nyomok látszottak az oldalban ahol kellett volna traverzálni.
| Urlea-tó |
A negyedik éjszakánkat töltöttük a hegyen, egészen belejöttünk a nomád életmódba, felkelsz eszel, a nap folyamán annyi a dolgod, hogy jól érezd magad, este megint eszel és közben feldolgozod mindazt amit ezek a csodálatos tájak nyújtanak, nem tudod hányadika van és hogy milyen nap mert mindez nem számít csak az hogy ott legyél, éld meg a pillanatot és nekem személyesen mindez összejött mert a problémáim nem jutottak eszembe, nem húztak vissza a mindennapokba.
![]() |
| reggeli fényben az Urlea csúcs |
Több mint 15 kilóméteres gyaloglás után a Pojorta völgyön át leértünk Breaza faluig, ahol az első kocsmában bevágtunk egy egy sört majd volt olyan szerencsék, hogy aznap este hazakerültünk Brassóba és egy jó meleg tusolást követően egy fantasztikus vacsorát fogyaszthattunk el Meliéknél.
Turánkról egy összefoglaló videó:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése