Grossglockner az Osztrákok legnagyobbja

     Első alkalommal mikor megláttam egy videót az Osztrákok legmagasabb csúcsáról a Grossglocknerről, csak annyit mondtam ezt meg akarom mászni. Persze abban az időben még nem lettem volna képes rá, emlékszem tisztán, hogy félelem fogott el amikor néztem a légi felvételeket a csúcsról, de valahol legbelül késztetést éreztem, hogy megmásszam.

 

Indulás előtt egy selfie a csomagokkal telerakott autóban

     Az idén tavasszal került sor arra, hogy azt mondjam igen akkor másszuk meg a Glockit. Eredetileg márciusban vagy áprilisban szerettem volna feljutni, hogy igazi téli körülmények fogadjanak a hegyen. Próbáltam csatlakozni mások által szervezett Glockner túrára, de valamiért sosem jött össze, így maradtam annál, hogy megszervezem én-magam akkor amikor nekem a legmegfelelőbb. 

    Június 2.-án indultunk négyen, Luci, Remus, Pira Sherpa és jómagam, egészen jó csapat volt két hegyimentő is volt köztünk az egyik a Retyezát hegységben (Pira Sherpa), míg Remus a Páreng hegységben dolgoznak. Úgy terveztem a kiruccanást, hogy valamikor a reggeli órákba érjünk kelet Tirolba, pontosabban Kals am Grossglocknerbe, hogy egész nap legyen időnk kipihenni a hosszú utat. 

       Az időjárás előrejelzés nem volt valami kecsegtető, sőt induláskor úgy éreztem talán a csúcsra nem is lesz esélyünk, a nagy havazások, viharok miatt. Reggel 7:30 kor már Lienzből felkanyarodtunk a Kalsba vezető erősen meredek és szerpentines útra. 

Lebensraum vízesés

     8 órakor érkeztünk meg Kalsba, ahol megnéztük a Campinget, nem volt jó idő, szemerkélt az eső. Érdeklődtünk az időjárásról hátha az ottaniak jobb hírrel szolgálnak, de sajnos ez nem így volt sőt még hozzátették, hogy a tegnap 4 lengyel mászót helikopterrel mentettek le a hegyről és vegyük figyelembe az időjárás előrejelzést. A lassan szitáló esőben nem volt nagy kedvem a Campingben felhúzni a sátrat, ezért azt tanácsoltam mennyünk fel a Lücknerhausig és kávézzunk egyet meg tartsunk egy terepszemlét, hogy hol is kell mennünk a hegyre. 

     Kávézás közben, még kaptunk egy két időjárás előrejelzést a kedves pincér csajtól és elkezdődött a taktikázás.

A Grossglockner csúcsa a Lücknerhaustól

     Másnap délig egészen jó időt jósoltak, utána pedig 3 napig nagyon rosszat. Azon tanakodtunk, hogy ha most nekivágunk másnap délig felérhetünk a csúcsig és talán a rossz idő beköszöntésekor már a Stüdl hütténél lehetünk 2801 méteren. Egyedül az aggasztott, hogy Luci és én nem aludtunk, hulla fáradtak voltunk egész éjjel vezettünk.

Lücknerhaus feletti parkoló

    Eldöntöttük, hogy nekivágunk viszünk 4 napra elegendő kaját és ha kell kivárjuk a hegyen a jó időt akár a Erzherzog Johann hütté téli szóbájában akár a Stüdl hütte winterrauban, és ha kitisztul egy rövid időre akkor csomag nélkül gyors üzemmódban megtámadjuk a csúcsot.

     Reggelizés közben kisütött a nap és a morálunk az egekbe szökött, mindannyian mondtuk hogy fel kell jutnunk a csúcsra, nagyon csábított. A sátrakat az autóban hagytuk, mivel mindkét menedékháznál állítólag nyitva voltak a winter szobák, de a menedékházak nem mivel még nem volt mászószezon.

Induláskor a csapat

     A Stüdl hüttéig szerettünk volna feljutni első nap, hogy ne terheljük a szervezetünket nagyobb magassággal, mivel az utazás eléggé fárasztó volt. A hegyen csak mi tartózkodtunk, mivel a Lücknerhaus parkolójában nem volt más autó a miénken kívül. 

        A Lückner hüttéig "autópályán" vezet az út, széles könnyen járható makadám úthoz hasonló az ösvény.

  

     Az idő nagyon változó volt, nem találtam a megfelelő öltözéket, 5 percenként vettem fel a kabátom, ha elállt a szél akkor meg le.  Az utunkat a mormoták hangja ragyogta be, mikor megláttak akkor meg menekültek. Negyven percnyi mászás után már a 2241 méteren levő Lücknerhütténél voltunk, és innen a Stüdl hüttéig még 2.5 órányi gyaloglás várt ránk. 

     A Lücknerhüttet magunk után hagyva, kezdtek megjelenni a hófoltok és az idő is megmutatta, hogy 20 perc alatt háromszor képes havazást meg háromszor napsütést produkálni.

     Felfele kapaszkodva jutott eszembe jó pár barátom tanácsa a Glockner időjárásáról, hogy ezen a hegyen az időjárás képes 30 perc alatt a ragyogó napsütésből hóviharrá változni és egyre jobban meggyöződtem, hogy ez így is van. 

    2500 méter felett már nem csak hófoltok hanem összefüggő hóréteg fogadott minket, amelyben elég nehezen tudtunk haladni, mert a meleg miatt olvadott a hó és mi térdig - néha derékig süllyedtünk el benne. 

A tempónk nem volt a legjobb, de nem is kellett sietnünk, hiszen csak 2800 méterig kellett feljutnunk. Az idő átváltott gyenge havazásba, aminek azért örvendtem mert így nem kellett ötpercenként öltözködnöm. 

A Stüdl hütte közelében

     3 órakor értünk fel a Stüdl hüttéhez, ahol bepakoltunk a téli szálláshelyre pihentünk egy keveset, majd kimentünk egy pár képet készíteni.

Pira Sherpa és én poénkodunk a Stüdl hütte erkélyén

    Ezt követően egy kiadósat ebédeltünk teázgattunk. Azért én tartottam az időjárás előrejelzés pontosságától, hogy másnap délig remek idő lesz, mi van ha hamarabb beköszönt az ítélet idő? 2-3 napot nem szerettem volna egy helyben ülni és várni a jó időt. Ezért azt tanácsoltam, hogy még aznap mennyünk fel 3454 méterre a Johann hüttéhez. Remus és Pira nem szerettek volna aznap továbbmenni, így mi Lucival ketten úgy döntöttünk megpróbáljuk. Amire beöltöztünk és elkészültünk már eléggé későre járt az idő, 6:30 volt ez aggasztott egy kicsit, nem szerettem volna sötétben keresgélni az utat. 

Végül úgy döntöttük, hogy nekivágunk és megpróbálunk sötétedés előtt feljutni. Nemsokára, hogy elindultunk a mély hó kezdte kiszívni az energiánkat, tudtam, ha ez végig ilyen lesz semmi esélyünk sötétedés előtt a menedékhez érni. A Ködnitz gleccserig szenvedtünk, és ott azt mondtam visszafordulunk és kora hajnalban a fagyott firnen jóval kisebb erőfeszítés árán megmásszuk a csúcsot. Idővel a köd is ránk köszönt úgy, hogy mindenképp ez volt a helyes döntés, de nem volt hiábavaló ez a kis séta nagyon szép naplementét láttunk. 

     Estére nem kellett altató, ahogyan befeküdtem rá pár percre már aludtam is. A mély hó elkerülése miatt,  reggel 4 kor keltünk, hogy visszafele is amennyire lehet a nap ne olvassza fel a havat. Két kötél partyban mentünk Luci és én együtt, míg Pirat és Remus külön. Nagyon jó  volt a hó nem süppedtünk bele, csak amúgy ropogott a hágóvasak fogai alatt. Könnyedén mentünk a sötétben fejlámpák fényénél. Mire a Ködnitz gleccser szélére értünk már a lámpáinkra nem volt szükség.

     A gleccser nekem kisebbnek tűnt egy jó 20 perc biztosan kellett amíg átszeltük. Közben megálltunk egy kis csokit enni meg egy pohár teára. Nagyon kellemes idő volt -7 fok, szél nélkül. A távolabbi csúcsok a felkelő nap sugaraitól kezdtek rózsaszínes árnyalatba átmenni.

     Jó tempóban, poénkodva haladtunk Lucival előre a normál úton, az ég nagyon tiszta volt sehol egy felhő, ez megnyugtatott engem és tudtam, hogy csak rajtunk múlik, hogy feljutunk a csúcsra vagy nem.

    Nemsokára már a Johann hütténél voltunk, ahol keresni kezdtem a winterraum-ot, megtaláltam és néztem, hogy milyen jó, hogy a tegnap Lucival nem jöttünk idáig fel mert lett volna mit lapátolni a lefagyott havat amíg bejutottunk volna. Teljesen az ajtó be volt temetve hóval.

     Csodálatos panoráma tárult elénk, ameddig elláttunk csak hegyek vettek körül. Maximális jókedvvel pár fotó után indultunk is tovább, innen már kevesebb mint egy óránk volt a csúcsig. 

   

     A menedékház után a platón átsétáltunk, majd kezdődőt az igazi kapaszkodó. Itt már kezdett nagyon meleg lenni, a hó még jó volt nem süllyedtünk benne. 

Luci

     A hátizsákunkban némi kaja és egy kis teán kívül nem volt sokminden ezért nagyon könnyen mentünk kifele, szinte futni tudtunk volna, de ezzel nem volt így Remus barátunk aki pár lépés megtétele után pihenést kellett tartson majd ismét haladás ismét pihenés. Nem érezte valami jól magát és a gyomrával is baj volt. Elértük a Kleinglocknert ahonnan már jól látszott a csúcskereszt, én mikor megláttam a célt teljesen euforikus állapotba kerültem, szinte jobb érzés mint felállni a csúcsra, látni azt amit otthon terveztem, amiért edzettem és most itt van egy karnyújtásnyira hát nekem ez a legjobb érzés. 

A híres Scharte

 Egészen a csúcs eléréséig szuper idő volt, de amint felértünk a csúcsra már jöttek a fekete felhők és körül öleltek, de nem bánkódtunk ezen hiszen végig fantasztikus látási viszonyok voltak.

Grossglockner 3798 méter 2014.06.04

A teljes csapat a csúcson :)

     Fantasztikus érzés volt, gratuláltunk egymásnak jött a csúcs csoki, meg a csúcs sör is mindenki felhívta a neki legkedvesebbeket és elújságolta, hogy IGEN MEGCSINÁLTUK!!! Nekem szervezőnek kimondottan az is nagy öröm volt, hogy a csapat minden tagja felért a csúcsra és együtt örülhettünk a sikernek. 20 percet tölthettünk a csúcson a szél kezdett erősödni, a látótávolság romlani ezért indultunk is visszafele a csúcsról. 

     Jól látszott a csúcskereszten is, hogy június elején jóval nagyobb hó van mint az augusztusi mászószezonban. A ködös időben leereszkedtünk a Stüdl hütte winterraumba ahol még eltöltöttünk egy éjszakát. Majd másnap korán reggel már a Lücknerhausban szürcsöltük a kávét.Vásároltunk néhány ajándékot, majd lementünk a Campingbe tusoltunk és  azzal nekivágtunk az 1400 kilóméteres hazafele vezető útnak. 

     Jó döntéseket kellett meghoznunk, hogy megmászhassuk a csúcsot, mert ha megérkezés után alvás nélkül nem vágunk neki a hegynek azon a héten nem tudtuk volna megmászni, vagy ha igen nagyon rossz látási viszonyok között a csúcsot. Nagyon szép túra volt, egy olyan emlék amit talán soha nem feledek, biztosan visszatérek ide még, felfedezni más útját is ennek a szép hegynek, biztosan megpróbálom a télen a Pallavicini kulóáron keresztül elérni a csúcsot.

Túránkról egy kis videó: